Aki követ a facebookon, talán találkozott Búss Attila barátom kitűnő beszédével, melyet október 23-án mondott Somorján. Mi, a barátnőmmel Budapesten voltunk a Békemeneten, hogy kiálljunk Magyarország kormánya mellett. Itthon a barátaim felvették a beszédet, melyben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Somorja elnöke fontos gondolatokat fogalmazott meg a Szent István szobor előtt, melynek lényege az volt, hogy nem vagyunk méltóak 1956 emlékéhez. Indoklása szerint, ha manapság egy fiatalokból álló társaság barikádokat építene Pozsony belvárosában, Molotov-koktélokat dobálva, harcolva, akkor őket ma csőcseléknek, csürhének, szélsőségeseknek bélyegeznénk meg, esetleg fasisztáknak, fizetett provokátoroknak. Feltette azt a kérdést is: ha az 56-osok lennének itt köztünk, vajon mit mondanának ránk, felvidéki magyarokra? Valószínűleg megkérdeznék maguktól, hogy ők ezért harcoltak-e? Hogy harminc évvel a rendszerváltozás után még mindig háborús bűnösök vagyunk? Hogy, ha bemegyünk egy boltba vagy egy hivatalba, akkor nem merünk magyarul beszélni, hanem meghunyászkodunk és szlovákul szólunk. Hogy ott tartunk, hogy az iskoláink tönkremennek, mert a gyerekeinket szlovák iskolába íratjuk be. Hogy magyarul beszélő szlovákoknak neveznek minket fő műsoridőben, s hogy ennyi év alatt nem tudtunk bejuttatni a pozsonyi parlamentbe egy normális magyar pártot, a „szabad sajtónk” pedig annyi, hogy az egyetlen napilapunk egy posztkommunista szennylap. S manapság azt kell megköszönnünk, hogy most már talán-talán megengedik nekünk, hogy az út menti kék táblákra kiírjuk a településeink nevét magyarul is – mondta Búss Attila.
Szerinte, magyar emberként nem engedhetjük meg magunknak, hogy évente egyszer-kétszer itt összegyűlünk, s itt éljük ki a nemzettudatunkat.
Szlovák-magyar vitára ma, a cikk írásának napján (november 7-én) is volt példa, amit mindjárt le is írok, de november 7-e kapcsán eszembe jutott még valami. Két éve ugyanis különleges előadást szerveztünk a Via Novával Somorján, a Pozsonyi úton lévő Mozi Clubban. Az előadó a somorjai Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Alapiskola új igazgatója, Mészáros Péter volt, az előadás pedig özvegy Horthy Istvánné Gróf Edelsheim-Gyulai Ilonáról szólt, akivel az előadó 1988-tól haláláig, tehát 2013-ig nagyon szoros, mondhatni baráti kapcsolatban volt. Több hónapot töltött Ilona asszonynál Portugáliában, és kérésére a családi könyvtárban is rendet rakott. Szüleinknek és nagyszüleinknek úgy tanították, hogy ez a nap a nagy októberi szocialista forradalom napja, melyről meg is kellett rendszeresen emlékezni. Én viszont mindezek ellenére az előadást erre a napra szerveztem, mert november 7-e a somorjaiak számára másról híres. Azt szerettem volna, ha az előadás napjától új értelmet nyer ez a dátum, legalább azok számára, akik tiszteletüket tették ott aznap. Szeretném, hogy azok számára is új értelmet nyerjen, akik most e sorokat olvassák, ugyanis 1938-ban ezen a napon jöttek be a magyar honvédek Somorjára, és csatolták vissza szeretett városunkat a megcsonkított Magyarország országtestéhez.
S most a történet – egyébként pont Felvidék visszacsatolása kapcsán: a facebookon, a Via Nova Somorja rajongói oldalán megosztottunk egy bejegyzést Komárom visszatéréséről, a Kormányzó komáromi fotójával. Persze mindig megjelenik egy szlovák provokátor, aki az ilyen bejegyzésekre agresszívan reagál. Ez most sem történt másként. Volt itt minden. Magyar elnyomás, náci kollaborálás, cseh legionáriusok emlékműveinek eltüntetése… Minden hozzászólásban a rosszindulatot láttam, és azt, hogy nekik 100 éve más történelmet tanítanak az iskolában. Az 1918-ban győztes csehszlovák történelmet. Mert, ugye, a történelmet a győztesek írják – bár ezt Bogár László, az Egy Bogár naplója című youtube-videó sorozatában nem történelemnek, hanem történetírásnak nevezi. S ezt írják a győztesek…
Próbáltam érvelni, hogy ne higgyen el mindent, amit az interneten olvas, s nem árt, ha több forrásból tájékozódik. Javasoltam, kérdezze meg Ondrej Ficerit, mit gondol a „magyarizációról”, vagy olvassa el, mit mondott erről Miroslav Kusý professzor. Még Dušan Kováč sem beszél, illetve ír le akkora marhaságokat, mint amiket ő. Hozzátettem: 1938-ban lehet, hogy eltávolítottak pár olyan, cseh legionáriusok által állított táblát, melyet az 1000 éves magyar haza megszállásakor állítottak, és inkább arról kellene beszélni, hogy a cseh legionáriusok milyen műemlékeket, szobrokat romboltak le 1919 és 1938 között. Hasonló esetekben a legáltalánosabb érv az, hogy tévesen képzeljük, hogy „Uhorszkó“ Magyarország volt, s az 1918 utáni revíziós törekvések alapja hazugság. Szerintük. Ilyenkor mindig azt hozom fel, hogy az 1526-os mohácsi vész előtt az ország 90 százaléka volt magyar, és csak a Habsburg-birodalom alatt vált német többségűvé. Kicsinyes vitának tartom ezt a „ki volt előbb itt” játékot, de azért a hazugságoknak is van vége…
Búss Attila így fejezte be október 13-i beszédét: „Úgy kell élnünk a hétköznapjainkat, hogyha majd a gyerekeink megkérdezik tőlünk, miért ilyen hely ez a világ, akkor őszintén tudjuk nekik azt mondani, hogy ez nem rajtunk múlott. (…) A történelemben a szabadságot soha senkinek nem adták ingyen. Feladatunk nem lehet a hamu őrzése, csakis a láng továbbadása.“
A lángot pedig csak úgy adhatjuk tovább, hogy, ha kell, konfrontálódunk az igazságért! Mindig, minden időben!
Méry János
(Megjelent nyomtatásban a Csallóközhetilapban)