1849. július 31-én volt a segesvári csata, amelyben eltűnt Petőfi Sándor magyar költő és forradalmár. Eltűnt, csak ezt mondhatjuk, hiszen meghalni a csatában senki sem látta.
A Jászón tartott 24. Mécs László Szabadegyetemen Mihályi Molnár László úgy mondta, hogy már Arany János és Jókai Mór sem hittek a segesvári halálában. Ugyanitt én azt hangsúlyoztam, hogy Petőfi halálának kérdéséhez nem szabad érzelmi úton közelíteni,
csak az igazság megismerése és publikálása lehet célunk és a feladatunk.
Azt kell tudnunk és arról kell szólnunk, ahogy történt. Erről részletesebben tavaly a Felvidék.ma hírportálon írtam.
Arany János költőként adott hangot sejtésének (az Emlények c. versében írja: „Igen, a hír halálod / Kimondani haboz, / S hogy a nehéz követség / Nagyon zokon ne essék, /
Szavában ingadoz.”)
Jókai több írásában is hangot adott ennek a lehetőségnek, sőt az itthoni keresés eredménytelensége esetén oroszországi kutatást javasolt.
A szibériai száműzetés lehetősége már Petőfi kortársai előtt is felmerült
Petőfi halálát már kortársai is talányként kezelték. Már 1860/61-ben a Vasárnapi Újság 40 levélből álló olvasói véleményeket jelentetett meg. Ezeket holnaptól – teljes terjedelmükben – közöljük. Már akkor megjelent a szibériai rabság gondolata is, amely azóta is fel-felelevenedik. És további dokumentumokat, újságcikkeket is felelevenítünk.
1989-ben szót tett követett, 1989-ben a Morvai Ferenc nagyvállalkozó által finanszírozott és Kiszely István antropológus vezetett expedíció ásatásokat végzett a szibériai Barguzinban annál a sírnál, ahová információik szerint az 1856 májusában elhunyt Alexander Sztyepanovics Petrovicsot magyar őrnagyot temették el.
Jött haza a hír, hogy megtalálták Petőfit. Az ott talált csontokat nem vetették alá Petőfi édesanyja maradványinak az összehasonlításával, mert hamarosan a hivatalos álláspont szerint női csontvázról van szó. Tíz évvel ezelőtt Kiszely István elhunyt, de előtte még megjelentette a Meghalt Szibériában c. dokumentumgyűjteményét, amelyben a tudós kitart eredeti álláspontja mellett, miszerint Petőfi földi maradványairól van szó. A kalandos út során a csontok egy része Morvainál maradt, aki 2005-ben arról tájékoztatott, hogy kínai szakértők DNS-vizsgálatokkal vetették össze a talált csontokat Petőfi vélt és megtalált leszármazottjaiéval, és azok 99,9%-kal igazolták, hogy Petőfit találták meg Barguzinban. Még ugyanebben az évben tartottak egy gyászszertartást Budapesten, majd a Kerepesi temetőben „Petőfi Sándor költő forradalmár / született Magyarországon 1823-ban / meghalt Szibériában 1856-ban” feliratú sírt emeltek, amelyen kisebb betűkkel az is ott áll, hogy ki és mikor temettette el. Úgy tudni, nem az összes csontot temették el, a koponyát sem, mert azt Kiszely biztos helyre juttatta. A Magyar Tudományos Akadémia azóta sem változtatott semmit az álláspontján, ahogy az 1849-es magyar hadifoglyok szibériai száműzetésével kapcsolatban sem. Az igazságkereséshez az is hozzá tartozik, hogy ha valaki a szibériai csontokról megállapítják, hogy nem Petőfié, az nem a segesvári halál elméletét igazolja, hanem a kutatások folytatására szólít.
Ferenc József is aláírta a magyarok deportálásáról szóló
2002. augusztus 31-én a Magyar Nemzet napilap 28-29. oldalán jelent meg Kéri Edit tájékoztató írása arról, hogy az osztrák állami levéltárból megkapta az 1849. májusi, illetve júniusi minisztertanácsi jegyzőkönyvek másolatait.
„A májusi tartalmazza Bach igazságügy-miniszter indítványát a magyar rebellisek külföldre való deportálására, egy „távoli” országba, ahonnan nagyon nehéz lenne visszajönni, majd Schwarzenberg miniszterelnök ezt pontosító javaslatát: Észak-Ázsiába, Szibériába, Kamcsatkába vigyék el őket az oroszok! A javaslatokat pár nap múlva, május 19-én aláírta – megjegyzés nélkül – Ferenc József a miniszterelnök szignálása mellé.” – fogalmaz a szerző.
A Magyar Nemzet cikke felhívja a figyelmet arra, hogy addig azt is tagadták, hogy bárkit is Szibériába vittek volna az oroszok az 1848/49-es szabadságharc leverése után. Kéri Edit publicistaként és amatőr kutatóként szintén ott volt az 1989-es ásatások helyszínén, ő tavaly 94 évesen elhunyt, de szintén könyvben összegezte az expedíció történéseit, és arról 2014-ben a Kárpátia TV-nek nyilatkozott, amelynek felvétele azóta a világhálón bárki számára elérhető.
Ha már a koponyánál tartottunk, térjünk még vissza a Petőfi Sándort jól ismerő Jókaihoz.
Jókai: Ha itthoni kutatások nem vezetnek sikerre , Oroszországban kell folytatni…
A Petőfi-Múzeum kiadvány VIII. évfolyamának 1. száma (megjelent 1895. januárjában) a 9-13. oldalon „Petőfi eltűnésének irodalmával” foglalkozik, benne emlékeztetnek Jókai Mórnak a Hon c. kiadvány 1867 május 26-án megjelent Petőfi??? írására. Ezt megelőzte az a hír, hogy Wiszniewski lengyel rab hazatért az orosz száműzetésből:
„De hát igazán meghalt-e Petőfi? valóban szobrot és síremléket kér-e porainak? csakugyan ott hallgatja-e a négy hars alatt a búcsújárók zsolozsmáit?
Ki látta elesni?
Tudomásomra hárman írták le a helyet és körülményeket, a hol és mikben Petőfit legutolszor látta ismerős magyar, mindhárom elbeszélés azon végződött, hogy az üldöző orosz lovasoknak utol kell-e érniük Petőfit; a szemtanú maga megmenekült.
Itt aztán csak két esély maradt fenn: vagy megölte őt az üldöző csapat, vagy elfogta.
Ha megölték, akkor kétségtelen, hogy ő is azon közös sírban nyugszik, melybe azon balvégzetes csata hősi áldozatait egymásra halmozták.
De hátha elfogták?
Ez a gondolat sokszor képes elrabolni álmaimat.
Erre leír eseteket, hogy régen megholtaknak hitt alakok orosz vagy osztrák börtönökből csak újabban szabadultak ki; nem lehet-e Petőfi is hasonló helyzetben elfeledve valamely mély börtönben?
Nem érdemli-e meg Petőfi, hogy legalább egyszer kérdést emeljünk iránta, ha egyébért nem, hogy saját lelkünket nyugtassuk meg felőle ?
Hiszen az angolok Franklin északsarki expedíciója felkutatására milliókat adtak ki. Ilyest kell tennünk nekünk is. Kérdezősködnünk kell először is idehaza; hiszen ha elesett is, valami nyom, emlék, jegyzet tőle csak megmaradt valahol, amelyről rá lehetne ismerni. A Petőfi-szoborbizottságnak jutalmat kellene ily emlék fölfedezésére kitűznie. Ha ez nem vezetne sikerre, Oroszországban kellene kutatni érte s általában magyar foglyokért.
Ennyit legalább meg kellene tennünk egy emberért, akit szerettünk nemzetünk büszkeségének vallani: és a mit megtenni nem is volna lehetetlen.”
A koponya és a kiálló szemfog
A könyvespolcomon van Jókai Mór „Az én életem regénye” c. könyvének 1912-es kiadása, melyben Petőfi koponyájáról is szól 1902-ben. Teszi ezt annak apropóján, hogy a korábbi századfordulón egy balázsfalvi koponyával kapcsolatban hozták összefüggésbe Petőfit. Kiderült, tévesen. Jókai Petőfi ismerőseként olyat tett, ami a mai kutatók számára is hasznos lehet, mégpedig részletes leírást adott annak koponyájáról. Így:
„Én rögtön ráismertem volna a bemutatott koponyára, ha az valóban Petőfié. Mert tudom annak egy sajátságát, ami azonosságát megállapítja.
Petőfi felső fogsorában balfelől egy szemfog ferdén előre nőtt, valóságos kis agyarat képezett, ez a kiálló fog nevetésének oly szatír-szerű kifejezést adott. Mikor néha birokra keltünk s én Petőfit derékon fogva fölemeltem, ezzel a hegyes szemfogával szúrta meg a fejemet – tréfás ellenkezésből. Hiányzó foga pedig egy sem volt.
Itt az ismertető jel. Küldjön ki a Petőfi-Társaság egy tagot azzal a megbízással, hogy nézze meg a román múzeumban letett koponyát. Ha annak a felső fogsorában megtalálja az általam leírt kiálló szemfog-agyarat, akkor az a Petőfi koponyája, s akkor szerezzük azt meg bármi áron; de ha nem találja meg ezt az ismertető jelt, akkor hagyja ott az ítélet napjáig.”
Jókai Mór a Szibériában talált koponyát már nem láthatta, az így néz ki:
Vajon miért nem ásnak Segesvár mellett?
Természetesen van módja a Segesvár melletti Fehéregyházán ért halál igazolásának is. Ott van a tömegsír és annak környéke, a mai műszaki eszközökkel igazán nem lenne gond úgy feltárni, hogy közben a kegyeleti kívánalmakat is tiszteletben tartsák (mint megannyi ásatás során szerte a nagyvilágban volt már erre példa). Rendelkezésre állnak a modern orvostudomány vívmányai is. Rajta! Mert csak az bizonyítja azt, semmi más! Az nem, ha minden máshonnét származó földi maradvánnyal kapcsolatban kimondják, hogy nem Petőfié!
Addig további rejtélyek is maradnak.
Például az is (sok más mellett), hogy mi a helyzet az MTA azon mikrofilmjével, amelyen a következő sorokat is ott vannak:
A cikk publikálása előtt körülnéztem a világhálón, vajon mennyire foglalkoztatja Petőfi eltűnése manapság az embereket. A legnagyobb videómegosztón az alábbi munka tavaly októberben jelent meg, eddig több mint 288 ezer megtekintése van, több mint 600-an szóltak hozzá. Tehát sokan vannak, akik igazságot várnak Petőfi Sándor eltűnése ügyében, akár nagy költőnk születésének 200. évfordulóján is!
Oriskó Norbert