Csíksomlyói virradat
csak a fű
a zöld
csak az ég
a kék
csak a szó
s a csend
csak a szív
s remény
csak a kéz s a száj
a nyíló szembogár
s árnyékod
ha szemben a fénnyel
megállsz
egész a sarkadig ér…
kitárja ölét az ég s a völgy
remeg benne a várakozás
szinte tapinthatóvá válik az ígéret
hogy a napba öltözött asszony
elküldi közénk újra fiát
ki egybe fűzi azt mi szétszakadt
felemeli azt mi elmerült
utat vág a sötét éjszakában
és koszorút fon a hegyekből nekünk
amely alatt az ősi szent haza
egyszerre mond érette imát
——————
Aki van
benne és általa
csak elfogadni nehéz
amit nem lát a szem
nem bír az ész
pedig akkor is
ragyognak fenn
a csillagok
amikor borús az egünk
mikor vakít a fény
mert aki szeret
akkor is itt marad
velünk
————————-
Egyszer, talán…
egyszer majd mi is
hazatérünk
és akkor nekünk is
lesz majd hazánk
amilyen mindig
megilletett minket
ahová megszült
jó anyánk
ahol a szó
amit ő adott
ahol a dal
mit ránk hagyott
ahol a táj
mi bennünk él
feltámad újra
mint a szél
és betölti ismét
a szemhatárt
hogy elmondhassuk végre
kik vagyunk
mert ez itt az otthonunk
hazánk
Mihályi Molnár László