Vélemény
Szerző: Mihályi Molnár László
Sokan vannak azon a véleményen, hogy a francia nyelv, amely a huszadik századig a diplomácia nyelve volt, akkor vesztette el tekintélyét, amikor az első világháború végén Versailles-ban a területi elosztások, feldarabolások és a befolyási övezetek kijelölése során a francia politikusok tolakodó kapzsisága megalázta nem csupán a leigázottakat (főleg Magyarországot!), de a tárgyalópartnereiket is. Mások véleménye viszont az, hogy az USA kormányzata és hadserege mögött álló pénzügyi világmaffia, mely döntő befolyással bírt a háború és világgazdaság kimenetelére, már az angolt preferálta, amivel nem csupán a francia nyelvet, hanem a gőgös francia diplomáciát is a kispadra ültette. Sem Párizs, sem a francia kultúra nem tudott onnan felállni. Csak úgy tesznek, mintha még mindig világhatalom lennének, de már csak együttérzésből ültetik őket asztalhoz.
A politikacsinálás már nem küldetés, nem hivatás, nem népszolgálat, hanem szakma. Mint a szakács és a konyhaséf. Iskolákban tanítják, és az ambíciózusok a leghíresebbnél akarnak tanulni. Aki elvégzi, akárhogyan is, de a szakmában helyezkedik el. Ő lesz a politikus („szakács” ebben a boszorkánykonyhában!, esetleg csak kukta… vagy mosogató.). Annak dolgoznak, aki többet fizet. Más szempont nem számít. A fő cél a választók megvezetése, becsapása, átverése, elhülyítése, megalázása, szolgalelkűvé tétele! Ezt nevezik marketingnek. Mert már a demokrácia, a szabadság, egyenlőség, testvériség, tisztesség és becsület is beárazható piaci termék. El kell hitetni a vevővel (választóval, támogatóval), hogy a mi termékünk a legjobb. Akkor is, ha nem igaz. Főleg ekkor kell hozzá nagy felkészültség. No meg pénz.
Csak így lehet megszerezni minél nagyobb szeletet a hatalom tortájából. Akár kétharmadot is. A többiek meg marakodjanak, öljék egymást, sepergessék a morzsákat. A választók pedig, amikor elbódulva, örömmámorban ünneplik a választottjuk győzelmét, részeg bódulatban sajnálják le az ellenfeleket, rángatózva táncolnak, fetrengenek, feldöntögetik a szemeteskukákat. Hiszen milyen jó érzés győztesnek, nagynak, felsőbbrendűnek lenni! Mert a győzelem a felsőbbrendűség igazolása. Ezt már ama Adolf is megmondta 1933-ban. De, természetesen, ez csak akkor igaz, ha ők győznek…
aztán jön a kijózanodás. Kiderül, hogy a választók számára semmi sem változott, ugyanúgy élnek, söröznek, kuporgatnak, mint azelőtt. Csak az adót mostantól egy másik kasszába kell befizetni! Mert a régi doboz bűnös volt: szét kell verni, ki kell dobni, elásni vagy ki tudja mit. Ilyenkor a becses másnaposok szívesen orrba törölnék ama politikai szakmunkásokat, ám azokat legalább három évig nem fogják látni. Majd jönnek újak, akiket szintén kiképeztek egy gyorstalpaló gyorsbüfében.
És kezdődik minden elölről.