„Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között.” (Tomás Garrique Masaryk, Csehszlovákia első elnöke)
„Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.” (Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében)
Ha az anya áldott állapotban van, akkor a gyermeke áldás lesz, ha várandós, akkor várják a kisdedet, de ha terhes, akkor nyűg és teher. Nem mindegy a megnevezés. A történelemkönyvek polgári demokráciának nevezik Csehszlovákia első két évtizedét, holott a hatalmi önkény, a nemzeti felsőbbrendűség érvényesítése, a történelemhamisítás és a leigázottakkal szembeni gőgös beképzeltség volt a gyakorlata. Joggal énekelhettük a cseh himnusz első sorát: „Hol van honom, hol otthonom?! Évtizedekig nemzetiségi kisebbség névvel illettek bennünket a megszállók, aztán egyre sűrűbben a sajátjaink is, még azokon a településeken is, ahol bezzeg abszolút többségben éltünk. Ezt a kisebbségi, kisebbrendűségi, senkiségi tudatot táplálták belénk vagy etettük vele saját magunkat is. Például ezért jött létre, ezt szolgálta ki s teszi ma is az Új Szó. Ezen az úton eljutva a „megtűrt idegen betolakodó” szintig! Manapság már mindennapos, hogy a sajtóban vagy a közbeszédben azzal rontsanak ránk, hogy: „Menjetek haza, minek jöttetek ide, mit kerestek itt…..” ! És már az sem ritka, hogy egyes magyar származású személyek is annyira eleresztik magukat lojalitásban és szervilizmusban (ami tömör magyar szóval seggnyalást jelent), hogy bocsánatot kellene kérnünk azért, hogy itt lábatlankodunk, de már nem sokáig, mert gyermekeink számára elsőrendű kötelességként szabták meg, még a magyar népmesék vagy az egyéb alapismeretek rovására is, hogy megtanuljanak szlovákul. Mert azért sok egyéb jogunk megtagadása mellett ezt az egyet nagylelkűen megengedik, sőt kötelezővé teszik nem csupán az oktatásban, hanem ott is, ahol egymással kommunikálunk. Amikor például egy magyar ember vagy intézmény egy másik magyart akar megszólítani egy plakáton, akkor is oda kell írni kötelezően mindent az ország egyetlen hivatalos nyelvén, és még azt is megszabják, hogy ezt nem tehetjük kisebb betűvel, mint a magyar szöveget, és ha nem tesszük, akkor jön a megtorlás, pénzbírság, felszámolás…. Ennyire félnek és rettegnek még mindig azon oknál fogva, hogy a magyar népesség száma 100 év alatt csupán a felére csökkent, miközben a szlovákok gyarapodása két és félszeres volt. Micsoda undorító népség vagyunk mi, hogy még mindig nem voltunk szívesek belepusztulni a feldarabolásba, kisemmizésbe, megtorlásokba, jogfosztásokba, deportálásokba, lekicsinylésekbe, megaláztatásokba és a mindennapos megfélemlítésekbe. Himnusztörvény, Malina Hedvig, szurkolóverés, a piros-fehér-zöldért kiszabott pénzbírságok, iskola folyosóján magyar beszéd miatti felpofozás, magyargyűlölők szobrainak felállítása, magyar feliratok lefestése, leszerelése, nemzetünket gyalázó jelszavak megjelenése… És már az iskolai oktatás részévé vált, hogy a gyerek azt tanulja: „mi csupán egy kisebbség vagyunk, és kötelességeink vannak a rólunk gondoskodó ország iránt”. Mert már sokan nem a szülők elvárásainak, nem a gyermek természetes igényeinek akarnak megfelelni, hanem az igazgatónak meg a tanfelügyeletnek, meg a szomszédoknak, a szlovák közvéleménynek. Miközben az alkotmány azt mondja, hogy a szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeinek adandó nevelés tekintetében, mégis olyat kényszerítenek bele az oktatásba, amit sem a szülő nem akar, sem a gyermek lelki fejlődése nem indokol, mert történelmünket, nemzeti létünket, emberi alapjogainkat kérdőjelezik meg. Mert a hatalom nagyon jól tudja, hogy ha a felnőtteket nem tudja betörni, akkor ki kell sajátítania, el kell rabolnia a gyermekeink lelkét!
Tudjuk jól, hogy a hazugságokra épült ország, nevelés, oktatás előbb-utóbb az igazság fényébe kerül, és összedől minden, amit addig emeltek, csakhogy a romokban heverő házból nehéz ám újra otthont építeni, és továbbra is hontalanok leszünk a szülőföldünkön. Ezért nem halogathatjuk tovább a TÉNYEK, A VALÓSÁG ÉS AZ IGAZSÁG kimondását! Mert nem a hatalomnak és a kitudjamilyen közvéleménynek kell megfelelnünk, mert gyermekeink számonkérő tekintete ennél fontosabb. Ki kell mondanunk, hogy kik vagyunk, mit akarunk!
Ezért kellene őriznünk legalább emlékeinkben, fogalmainkban és megfogalmazásainkban a lelkek egészségének tápláló szavait, hogy tudjuk mi az IGEN és mit jelent a NEM, és mi az anya, apa, család, otthon, nemzet, haza, Isten, ember jelentése, mi a valódi tartalma.
Ha mindezzel tisztában vagyunk, akkor elmondhatjuk, hogy nem holmi betolakodó kisebbség vagyunk, hanem a Felvidéken, a Szent Korona országa területén, idegen megszállás alatt élő ŐSHONOS MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG vagyunk, a magyar nemzet szerves része. Amíg ezt nem így vállaljuk, ha ezt nem vállaljuk, akkor ennek valóságtartalma minden pillérében összeroskad és elporlik. Ha a török megszállás 160 esztendeje alatt elődeink Törökországnak nevezték volna földjüket vagy töröknek vallották volna magukat, akkor napjainkban alig beszélhetnénk magyarul, s mára már nem csupán a Kárpát-medencében, hanem Európában sem nagyon töprenghetnénk a keresztény kultúráról… Tudjuk, hogy ez nem ment áldozatok nélkül, mert ebbe beletartozott Nándorfehérvár vagy Eger vára, Hunyadi, Dobó s a Zrínyiek helytállása vagy Rákóczi szabadságharca is.
MERT AZ ELŐDÖK ÉS A TÖRTÉNELEM ISMERETE ÖNISMERET. Az önismeret pedig az önérzet és öntudat alapja, hogy becsülni tudjuk értékeinket, mindazt, amit elődeink létrehoztak és megőriztek, ami nyelv, kultúra és történelem, ami otthon és szülőföld, ami hit és haza. Mert aki mindezt nem értékeli és nem becsüli, „az embernek hitvány, magyarnak is alkalmatlan” senki. De aki őrzi, ápolja, gondozza és becsüli, az önmagát is becsülni tudja, van ÖNBECSÜLÉSE.
Mert nem a jóllakottság a jólét alapja, hanem az emberi önbecsülés. És akik csupán jóllakatni akarják a népet, közben szellemi maszlaggal táplálják, a liberális vagy szocialista propaganda jelszavaival, azok nem becsülik sem embertársaikat, sem önmagukat. Azok nem szolgálni, hanem csupán hatalmat szerezni, uralkodni és megtollasodni akarnak! Jó lesz őket felismerni, nevükön nevezni és útilapuval feltarisznyázni, mert ilyenekre nincs és nem is lesz szükségünk!!!
Adjon az Isten bölcsességet hozzá!
Mihályi Molnár László
3.:2:
2: