Idén, július 26-án délben búcsúi szentmise keretében áldották meg a Gyergyószentmiklós fölé magasodó, Csobot-hegyen lévő, megújult örmény Szent Anna kápolnát. Hogy mekkora tisztelet övezi Szent Annát Gyergyószentmiklóson, jelzi, hogy a Csobot-hegyen egymás mellett emeltek szentélyt a római katolikusok és az örmény keresztény egyház hívei is. A múlt évben ráadásul mélyebb töltetet kapott a Szent Anna-napi búcsú, ugyanis a kápolnáknál köszöntik a nagymamákat és általában a nagyszülőket. Bár terveztem, sajnos idén sem sikerült eljutnom a Szent Anna búcsúi zarándoklatra illetve keresztútra, mely a város széléről indulva ér fel a kápolnákhoz, de mivel december 5-én Somorja város önkormányzatának delegációjával ismét részt vettünk a Szent Miklós Napokon, így én vasárnap délután felgyalogoltam a két kápolnához, melyeket immár harmadszor látogathattam meg.
A régiségben a emberek ünnepnapokkor rendszeresen járták a határt, általában egy szent helyhez, majd vissza. De egy ilyen zarándoklat lényege nemcsak az úti célra történő megérkezés, hanem a testet és lelket egyaránt erősítő utazás is, hisz a zarándoklat sajátos, aktív meditációs gyakorlat is egyben.
Szimbolikus értelemben a zarándokút, mint beavatás, mint pedig az engedelmesség kifejezése. Nagy morális jelentőségű, és visszavezethető arra a régi hitre, hogy a természetfeletti erők bizonyos helyeken kimondottan kifejtik erejüket. A Csobot-hegy pedig egy ilyen hely. Bár még csak háromszor jártam itt, úgy érzem, mintha mindig ismertem volna ezt a Gyergyói-medencét vigyázó két kis kápolnát, s már az első ittlétemkor is nagy hatást gyakorolt rám ez szakrális tér.
S bár harmadszor voltam Gyergyószentmiklóson, idén nyílt alkalmam először részt venni a Szent Miklós-napi ünnepi szentmisén és körmeneten is. A Szent Miklós tiszteletére felszentelt, 1499-ben épült templom úgy megtelt, hogy egy tűt sem lehetett leejteni.
Nekünk, mint a testvérvárosi delegáció tagjainak szerencsénk volt, mert ülhettünk, de sokan csak a templom udvaráról hallgathatták a szentmisét. Kívánom minden Kedves Olvasónak azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor több száz székely torokból felcsendült az első ének. Hihetetlen volt.
(…) sokszor elgondolkoztam azon, miért lett ilyen népszerű ez a nagyon régen élt ember, hiszen a 4. században élt s azóta sok-sok század telt el. S annak ellenére, hogy nagyon kevés életrajzi adat maradt meg őróla, mégis a 21. században is népszerű, annak ellenére, hogy télapónak próbálták elnevezni s egészen más ruhába öltöztetni, mint amit ő viselt annak idején. Szent Miklós történelmi személy, Kis-Ázsia Míra nevű városában volt Püspök. Ma Törökországban Demre nevű helyég őrzi sírját, amely sajnos üres, s amelyet egyik törökországi utunk alkalmával én is meglátogathattam. (…) – emelte ki a szentmisét celebráló Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, aki szentbeszédében Szent Miklós valóságos alakjáról próbált beszélni s bíztatta a híveket, hogy a történelmi szent személyről emlékezzenek meg december 6-án, ne az „elplázásodott” télapóról.
A szentmise végén a helyi plébános Soltész Miklóst, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért felelős államtitkárt szólította mikrofonhoz, megköszönve neki azt a sok segítséget, amit az elmúlt években tett a gyergyószentmiklósiakért.
„Szent Miklós élete talán két szóban foglalható össze: cselekvő szeretet. Cselekvő szeretet abból a szempontból, hogy oda tudott figyelni a bajban lévőkre, s amikor és ahogyan tudott, segített. Mindannyiunk feladata ez. Nemcsak a városvezetőké, nemcsak adott esetben országvezetőké, nemcsak a pap bácsiké, mindenkié. Cselekvő szeretet az, amikor a Magyar kormány, magyar emberek részéről 15 évvel elkövetett bűnt, amikor saját testvéreinket ki akarták valakik tagadni, őtőlük bocsánatot kérve, utána sok-sok minden segítséget Erdélybe, Székelyföldre hozva megteszünk. (…) S amikor kereszténységünket sok-sok tekintetben támadás éri a világ minden pontján, különböző módon, amikor sok-sok minden miatt küzdenie kell a keresztény, hitüket megőrző embernek, én biztos vagyok benne, hogy erre a legjobb válasz a cselekvő szeretet.“
Nagy meglepetésemre pont elém ült Gyergyószentmiklós egyik csonkaországi, egy legendás várkapitány testvérvárosának ellenzéki összefogással újonnan megválasztott polgármestere – síkabátban (én a szövetkabátomat is kellemetlennek éreztem, bántam, hogy nem a bocskaimat vettem fel) –, s láttam, az illető elég kényelmetlenül érzi magát az államtitkár úr beszéde alatt. Nagy Zoltán polgármester úrral beszélve megtudtam, hogy vegyesen fogadták az illetőt, a székelyek a szemére vetették, hogy az ellenzéki összefogás jelöltjeként együttműködtek a baloldali pártokkal. Én nem zárom ki, hogy akár jó polgármestere is lehet a városnak, viszont a mód, ahogyan odakerült, erkölcsileg elfogadhatatlan. Terveztem, hogy beszélek vele, s kérdőre vonom, de végül nem úgy alakult. Talán jobb is így. Ádventkor arra kell koncentrálnunk, hogy bocsássunk meg nem csak az ellenfeleinknek, de az ellenségeinknek is.
„Vedd le sarut lábaidról, mert a hely, melyen állasz, szent.“ – áll a Szent Miklós templom belső homlokzatán. S bizony, nemcsak a templom, de a Gyergyói-medencét a Csobot-hegyről vigyázó, két Szent Anna kápolna is az. Tudom. Ott voltam, éreztem. S szent helyeken, a szent várakozás idejében, a megbocsátás mellett időt kell fordítanunk az imára, a szentírás olvasására, és egymásra is. Pontosabban a szent helyeken is. És mindenhol. Minden nap.
Méry János
Megj.. Megjelent a Csallóköz hetilapban