(A rendszerváltás és a kész átverés c. műsor három évtized múltán)
„A szellem embere önmagában keresi a felelősséget, vádat emel a kultúra papjai ellen, akik nem őrizték elég hősiesen a szent szöveget, alkudoztak a hamis prófétákkal, s egy mohó gépi civilizáció martalékának dobták oda az európai kultúrát… Európa nem a harctereken pusztul el, hanem a lelkekben… Elmerül a földrész végzetében. Egy üde és mohó imperializmus, az amerikai, mely a gépi civilizáció és a nyersanyagok kifogyhatatlan bőségével rendelkezik, érdeklődve pillant körül a világban, mert most látja, fiatal történelme során először, az alkalmat, mikor népek, földrészek, világnézetek és korhadó társadalmak fölött magához ragadhatja a vezetést, az uralmat a nyersanyagok , piacok, az emberek által lakott földrészek nagyobb fele, igen, a vezetést a világ fölött.” (Márai Sándor: Kassai őrjárat)
Most egy kicsit térjünk vissza a harminc éve történtekre, mert akkor adódott újra alkalom Esterházy megválasztása óta, hogy ismét valamiféle közakarat, népakarat teljesülhet, vagyis szabad választások lesznek. Azért mondom, hogy valamiféle, mert szabad választásokról csak akkor beszélhetnénk, ha minden jelölt vagy jelölő szervezet egyenlő eséllyel indulhatna, egyformán felkészülhetne, és a polgárok valóban teljes körű információkkal rendelkeznének a jelöltekről, pártokról és a választási programok fogalmairól. Márpedig ez nem volt így! A választás szabadsága nem jelenti ma sem azt, hogy a választók így vagy úgy ne lennének hazugságok által befolyásolva. A reklám, a propaganda, a tömegtájékoztatás hatékonysága és profizmusa nem kis anyagi hátteret igényel, s akinek ez nem jut, annak esélye sincs az ilyen megmérettetésben, legyen bár a világ legjobb és leghozzáértőbb embere. A mai értelmezésben a demokrácia alatt a gazdasági hatalom által megszerzett többségi szavazatokkal bejutott csoportok önkényét kell értenünk! Hogy ennél jobbat még nem találtak ki? Lehet. De nem is nagyon kerestek! Ahogyan Jézust leszavazta a felbérelt jeruzsálemi csőcselék, úgy dőlnek el ma is a dolgok!
1989 nyarán, amikor még a politikai rendőrség vizslató megfigyelése alatt szerveztem (szerveztük) a honismereti kerékpártúrát Gömörben (Gombaszögről indulva a Murány, a Vály, Sajó völgyét bejárva), a kuntapolcai táborhelyen egy szakadár csapat úgy döntött, hogy bizony nem veri fel a sátrat a dombtetőn, ahová helyi barátaink elképzelték, mert csepergett az eső. Felajánlva a békés távozás lehetőségét és a befizetett részvételi díj arányos visszaadását, még elrendeztem, hogy a helyi sportklub öltözőiben tölthetik az éjszakát, amíg ez a „rosszul szervezett időjárás” el nem múlik. Dusza Pista barátom is számonkérte, hogy az első esti tábortűznél a programismertetésnél miért azt a jelszót tettem hozzá, hogy „hulljon a férgese”. Akkor azt találtam mondani (bár még nem gondoltam, hogy oly közeli lehet az idő), hogy a Csemadok ne utazási iroda legyen, hanem arra kell felkészítenünk a leendő magyar értelmiséget, mostani diákokat, hogy ha kell, akár a kormányrudat is meg tudjuk ragadni. S aki erre vállalkozik, az pattanjon fel a biciklire, és jöjjön fel velem tábort verni. Kuncz Laci, az énekmondónk volt az első, aki követett. Másnap reggelre kisütött a nap, csodás panoráma tárult elénk, a helyiek (a Demeter testvérek és barátaik) valóban kiváló táborhelyet találtak nekünk. Ferenc Gyuri barátunk is kapott egy százéves gerendát, amibe faragni kezdett, s az esti sztrapacskára minden „szakadár” visszakönyörögte magát a többiekhez. Később egy bejegyzésben az jelent meg, hogy ez volt a túrák egyik legszebb táborhelye! Talán azért is, mert újra együtt és egy kis tapasztalattal gazdagodva folytattuk. Persze addig sem voltunk megosztottak, hanem csak néhányan lemaradtak helyzetértelmezésben, gondolkodásban vagy előrelátásban. Ez még nem megosztottság (bár voltak, akik azzá akarták élezni a helyzetet), hanem a felkészültség hiányának és a tájékozottság elégtelenségének következménye. Az elmaradottság vagy eltévelyedés még nem ok arra, hogy az így kialakult különböző rétegek miatt megosztottságról beszéljünk. Amikor viszont kívülről szervezetten valakik le akarnak szakítani egy egész tömböt a hagyományokat követő csoportról, népről, nemzetről, ott már a megosztó igyekezet valóban megosztottsághoz vezethet. És jogos a kemény visszavágás is!
A túra végén budapesti barátaink meghívták a túrázókat a martonvásári „sorsközösség” táborba, ahol a Kárpát-medence népének, főleg magyarságának helyzetét és jövőképét próbálták felvázolni az elemzők, ahonnan a végén a Páneurópai Piknikre mentek az első határnyitásra. Már ekkor látni lehetett, hogy a dolgok nem történnek véletlenszerűen, de Csehszlovákiában a vezetés még a brezsnyevi keménykedést gyakorolta, holott Moszkvában Gorbacsov már lazított a gyeplőn. Novemberben végül itt is fordulat következett be. Már Tóth Lajos születésnapján, november 18-án kiderült, hogy egy Soros hálózat (és TGM) által befolyásolt csapat Gene Sharp (nemzetközi liberális felforgató) kézikönyve szerint elkülönül, és ők alapították meg az FMK–t (Független Magyar Kezdeményezés), aminek fő célja ugyanaz volt, mint ami szerepet 1949-ben a kommunisták a Csemadoknak szántak: a felvidéki magyarokat behódoltatni az új hatalom előtt. Míg a Csemadokból az egypártrendszernek „köszönhetően” a negyven év alatt ellenálló szervezet lett, addig az FMK rövid időn belül a nemzetvesztő liberalizmus felvidéki kirendeltségévé korcsosult. (Ezért volt veszélyes és hibás lépés 1998-ban a velük és Bugár Bélával létrejött egyesülés!) Amikor magyarországi ismerősök kérdezték, mi a különbség az Együttélés és az FMK között, hiszen korábban sokan ugyanazon rendezvényeken együtt kívántuk a kommunista rendszer bukását, akkor azzal példálóztam, hogy akik a túráinkon, táborainkban a rőzsét gyűjtöttük az esti tábortűzhöz, akik beszereztük az ennivalót és a bort, vállaltuk a táborőrséget, azok az Együttélésben vagyunk, míg akik most az FMK-s csapatban hatalomittasan paroláznak a kormánnyal és forradalmárnak neveztetik magukat, azok sem rőzsét nem szedtek, sem a kajához nem járultak hozzá, de a tábortűznél az első helyekre telepedve szerettek szalonnázni és borozgatni a közös készleteinkből. Ebből talán jobban érthető, hogy mit jelent a széthúzás, a megosztottság és sunyi megosztás fogalma. Ezek nem alkalomszerű megfigyelések, mert a pszichológiai tanszéken a szakdolgozatomat sem véletlenül írtam pedagógiai szociálpszichológiából, arra készülve 1968 után, hogy a kommunizmust talán ezzel a fegyverrel kellene legyőzni, mert tankokból a szovjeteknek van több, eszünk viszont nekünk lehetne több. És ehhez még a történelmi ismereteket is alaposabban el kell mélyítenünk. Akiket felkészületlenül érnek ezek az események, és ezt üzenik a görög drámák, a történelmi események, azok hatalomhoz jutva könnyen elveszíthetik emberi tartásukat, jellemüket, megbízhatóságukat. A királyhelmeci kisszínpadi műsoraink is ezt üzenték: Játsszunk Európát!, Milliók egy miatt, Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Amerika ígéret volt, Az atomkor alkonya, A császár új ruhája stb. Ezek a kisközösségek, csoportok, mozgalmak érlelték ennek a nemzedéknek a feladatvállaláshoz szükséges ambícióját. Lassan mindannyian már csak kívülről vagy odaátról szemléljük az eseményeket, de még szeretnénk megosztani tapasztalatainkat.
De itt be kell vallanunk saját mulasztásainkat is, amelyekről az információk hiányában nem tehettünk, de megtörténtek. Az 1990-es választások előtt sokan be tudtak furakodni a magyar szervezetek vezetőségébe, még olyan is, akiknek a pozíciószerzés és a nemzeti szöveg csak megbízatás volt. Küldték őket! Nem csupán a kommunista titkosrendőrség egykori ügynökeit, akiket ezzel jól lehetett ingyen zsarolni, de jöttek nyugati „jóemberek” is, akiknek csak az volt a célja, hogy Kelet-Európában olyan kormányok alakuljanak, amelyek kiárusítják a közvagyont, az állami vállalatokat, és szabad utat engednek a nyugati befektetőknek, akik ezt mind bagóért bekebelezik. Későn ismertük fel ezt is, hogy nem nekünk volt szükségünk a Nyugatra, hanem nekik volt szükségük arra, hogy a teljesítményi fedezet nélküli kamatokból származó értéktelen milliárdjaikat valódi értékekre válthassák be. Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb pénzmosásához segédkezett mindenki, aki 1989 után az elszabadult privatizációt és az állami vállalatok kiárusítását megszavazta. Azt hívén, hogy a kommunista tervgazdálkodásból így lehet átlépni a piacgazdaságba. Csak egy példát említhetnék, amikor Havel elnököt az USA-ban magasra értékelve kitüntették, mivel beszüntette a csehszlovák fegyvergyártást, és ezzel „jelentősen hozzájárult a világbékéhez”. Ezzel viszont az ország több milliárdos bevételtől esett el, ám az addigi piacait ismét a „világbéke” jegyében az USA fegyvergyárai foglalták el! Nesze neked liberális demokrácia!
Egyértelművé vált egyhamar, bár sokak számára máig ködös és érthetetlen, hogy a liberalizmus jelszavai mögött hamis szándékok húzódnak. Azt hirdették, hogy „nyitott társadalmat” kell létrehozni, de ezzel nem az értékekkel megrakott szerelvények jöttek be szabadon az országba, hanem a szemeteskocsik: ténylegesen és átvitt értelemben egyaránt. És nem csupán szabadon, hanem teljesen gátlástalanul. A „másság tisztelete” jelszóval a bűnnek akartak szabad utat nyitni, holott csakis a MÁSFAJTA ÉRTÉKEKET lehet és szabad tisztelni, de nem az értéktelent és embertelent. A liberális demokrácia az egyéni szabadságjogokat tartja elsőrendűnek, de ezzel együtt megkérdőjelezi éppen a társadalom megtartó pilléreit: a közösségi jogokat, a család és a nemzet egészségének létjogosultságát, a keresztény egyházak szerepét, a tízparancsolat megtartását. Közben olyan propagandát csatolnak elképzeléseikhez, hogy el kellene foganunk a betegest vagy a természetellenest, az egészségestől eltérő nemi hajlamokat és a közösség szétzüllesztését és felhígítását idegenből importált népekkel. S ami még aggasztóbb, hogy a fasizmusnál semmivel sem jobb egykori kommunista diktatúra neveltjei és követői és a liberálisok összefogva élvezik a nemzetközi haszonelvű uzsoracivilizáció csúcsszerveinek támogatását, szövetkezve az emberi alapértékeket és hagyományokat védelmezők ellen.
Alapvető feladat tehát, hogy a felvidéki magyarság, ha tisztelni akarja őseit, történelmét, kultúráját, hagyományait, nyelvét, de saját gyermekeit sem akarja vágómarhának tekinteni, akkor a LIBERALIZMUS ILYEN FORMÁJÁT radikálisan elveti, ilyenekkel nem lép szövetségre soha.!!! Ezért csakis az egészséges emberi alapértékek megőrzésére, fenntartására törekszik!
Lehet, hogy a mai szétzilált európai közgondolkodásban ez már nem megszokott, mert a pénzvilág a társadalom minden szintjét maga alá tudta gyűrni a nyugati anyagias és haszonlevű világban, de éppen Kelet-Európa őrizte meg a lelki egészség gyökereit.
Ahogyan Márai fogalmazott 1940-ben is a világháború rettenetének árnyékában: „. Tovább kell építeni ezt az életformát. Meg kell tölteni mindennel, ami korszerű, meg kell őrizni benne mindent, ami időtlen. … Mindenünk megvan hozzá: csak hit és konok akarat kell:, hit szerepünkben, akarat a butaság és az indulatok rémuralmával szemben. … Hivatásérzés, az európai szerep tudata, s mély kötelesség: szeretni és szolgálni a népet, melyhez nyelv, emlék, jó és rossz sors, s nyelvnél és fajtánál is erősebb kötőanyagok, a közös nemzeti sors kötöz… Ez a dolgunk, Európában. Ilyen meggyőződéssel épült ez a templom, ahol most megnyugodtam és otthon érzem magam.” ( Kassai őrjárat)
Mihályi Molnár László
4. rész
3. rész
2. rész
- rész