„Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.” (Lukács, 13. 7-9.)
„Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. Jézus megszólalt, és ezt mondta a fának: „Senki ne egyék rólad gyümölcsöt, soha többé.” A tanítványai is hallották ezt. Azután Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon. Azután így tanította őket: „Nincs-e megírva: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el.” (Márk 11. 12-18).
Sokan emlegetik mostanában, hogy milyen kár, hogy nem fogott össze minden magyar párt, miért nem indul mindenki egy listán, mert akkor milyen sokan szavaznának rá, milyen sokan bekerülnének a parlamentbe. S ha azt mondom, elégedett-e azokkal, akik legutóbb bekerültek, akkor a többség nemet mond, mert hogy azok hazudtak, nem azt csinálták, amit ígértek, és összeálltak a maffiával, meg aztán nem is viselkedtek soha tisztességesen.
Tehát, ha most ezek is rajta lennének a közös listán, akkor jobbak lennének?
Dehogy! Isten ments!
Szóval ennyit a propagandáról és a demagógiáról! Mert az az igazság, hogy olyanok kérik számon a nagy és felhőtlen összeborulást, akik még a szomszédjukkal sem tudnak megbékélni, illetve a másik felekezetű keresztényt is degradálják, akik még a saját családjukat sem tudják egybetartani, vagy a testvérükkel is haragban vannak, de egy politikai képviselettől mégis elvárnák a nagy békés összeborulást és bevonulást a parlamentbe. Amúgy azt sem tudják megmagyarázni, hogy minek is lenne az olyan jó. Csak egyet tudnak, a lelátóról nézni, hogy most a mi csapatunk győz, és akkor milyen jó érzés ennek örömére a kocsmában legurítani néhány sört. Igazi érvük nincs. A képzettebbek azért eljutnak odáig, hogy akkor a mi cégeink, a mi településeink, a mi rendezvényeink jutnának előnyökhöz, a mi képviselőink „delelhetnének szomjasan a vályúnál”, természetesen azok rovására, akik most maguknak osztják ugyanezeket. Tehát nem kormányváltásra vagy rendszerváltásra van szükség, csak gengszterváltásra, kormánybuktatásra. És idelent maradna minden a régiben.
Harminc éve csakugyan szívből, reményteljesen, örömmel és összefogva vágtunk bele. Nem volt célunk, csak ellenfelünk, azt legyőzni: mert elegünk volt a kommunistákból. Aztán kiderült, hogy amit helyükbe kaptunk, az sem fenékig tejföl, és a többpártrendszer, a határtalan elszabadulás, az érdekcsoportok, a minden kakasnak egy szemétdombot jelszavak alatt ezt a látszólagos összetartozást és összefogást jól felparcellázták szándékosan (hogy uralhassák) és akaratlanul is (sértődés, kimaradás, véleménykülönbség stb. okán). A szemünk előtt zajlott le, hogy miként lesz a politikából magamutogatás és semmitmondó szemfényvesztés, az érdekképviseletből pedig képmutatás. Miközben a háttérben a hamiskártyások osztották le a cinkelt lapokat, részvényeket, befektetési területeket, privatizációs előnyöket. Ebből ábrándult ki a polgárok legalább fele, ha nem több. Sokan nem tudják pontosan elmondani, hogy miért nem járnak szavazni sem, csak sejtik, hogy ez nem valódi választás, mert a rossz és a még rosszabb között lehet, és legfeljebb csak így jellemzik a maguk módján, hogy „a szeme sem áll jól”, „a hangsúlyából is dől a hazugság”, vagy csak annyit, hogy „ez sem az én emberem”.
Az már más kérdés, hogy a dolgok természetes állapotához tartozik, hogy az emberek véleményrendszerét nem lehet kollektivizálni, sem globalizálni, mert természetes, hogy vannak véleménykülönbségek vagy nézetkülönbségek, de ezek ellenére még egyazon célt, egyazon utat választva, és békésen egymás mellett, sőt egymást is támogatva tudnak haladni, ha ezek nem az alapértékek ellentétes megítélésére vonatkoznak. Mert az emberi alapértékekhez való eltérő viszony érdekellentétbe csaphat át, ahol legfeljebb fegyverszünetet lehet tartani, ami látszólagos békét jelenthet ugyan, de nem egyetértést vagy kompromisszumot. Az alapértékek elvi kérdést jelentenek: csakhogy napjaink felvidéki politikai játszóterén (és általában az Európai Unión belül) az elvtelenség uralkodott el, mert egy hamis politikai képzetrendszer uralja már kétszázötven éve a pártoskodók világát, aminek fő célja az volt már akkor is Franciaországban, hogy egy felülről befolyásolható és uralható törvényhozás, bíráskodás és államigazgatás jöhessen létre. Ez pedig a jobboldal és a baloldal hazugságának bevezetése. Azért hazugság, mert nem elvi alapon, csak címkézett megítélés szerint kerül valaki ide vagy oda. Holott az elvi alapú érdekképviseletben az lenne a lényeg, hogy az emberi értékrendet (emberség, szeretet, család, nemzet, haza, otthon, hit, Istenkép stb.) milyen mértékben fogadja el, tartja fontosnak életében, életszemléletében, magatartásában, emberi kapcsolataiban a csoport vagy a párt.
Mivel a jobb- és baloldali felfogás horizontális terítésű, ezért alkalmatlan ezt az elvi szempontot (mélységet és magasságot) tükrözni. Mert a függőleges (vertikális) értékmérés esetén fölfelé mutatnak az isteni rend irányába, lefelé pedig az anyagi és anyagias szemlélet lélektelenségére. És nem csak az a lényeges, hogy valaki vagy valamely csoport ezen a skálán hol foglal helyet, hanem az is, hogy milyen irányban halad. Ahogyan az ősi példa: Ábel füstje fölfelé szállt, Káiné lefelé. Menny és Pokol között kell választani, üdvösség vagy kárhozat céljával.
És a végső döntést ebben nem a nép hozza majd meg véglegesen, hanem a Mindenség Ura, a Legfelső Bíró, akit nincs az a földi hatalom vagy maffiózó, aki le tudna fizetni. Előtte azonban úgy kell élnünk és megnyilvánulnunk, hogy tetteinkkel előtte is el tudjunk számolni. Amiről tehát mi is dönthetnénk, hogy akarunk-e elvi alapon létrehozott valódi összefogást és érdekképviseletet, tudva azt, hogy úgy sem férhet bele mindenki, vagy pedig megelégszünk a jelenlegi látszatmegoldással, a megalkuvó lapító és számító behódolással, ami legfeljebb időleges helyi érzéstelenítésre alkalmas, de nem a felvidéki magyarság helyzetének lényegi rendezésére.
A sorokat még mindig nem lenne késő rendezni, csak meghatározó rendező elvet kell belevinni: VÁLLALNI VÉGRE AZT, AMIT EDDIG HALOGATTAK, AMIRŐL EGYÉNI ÉS ANYAGI ELŐNYÖK REMÉNYÉBEN LEMONDAT ÉS FELADTAK. Vállalni a Felvidéken legalább 1100 éve őshonos, és 100 éve nemzetközi bűntény által, fegyveres erőszakkal, beleegyezésünk és megkérdezésünk nélkül elszakított és idegen államhatalom uralma alá kényszerített magyar nemzeti közösséggel való azonosulást, és e közösség igazságérzetének és önbecsülésének alázatos szolgálatát, igényét az önrendelkezésre és önigazgatásra (AUTONÓMIA), a történelmi igazságtételre (Trianon, Benes). Aki ezt nem meri, nem tudja vagy nem akarja vállalni, vagy ezzel nem ért egyet, az minket ne akarjon képviselni, nevünkben ne akarjon nyilatkozni. S mivel ezek a követelések a demokratikus rendszerek alapelvei, ezért a térség demokratizálását is szolgálják. S csak olyanokkal tudunk szövetségre lépni, akiknek a demokrácia ezen alapelvei elfogadhatóak!
A kenyértörésben felismerjük majd, hogy kik az igazak, s utána nem megosztva, hanem megtisztult közösségben élhetünk: lelkünket az ég felé emelve, kezünket testvéreink felé nyújtva békességben. Mert a szabadság és függetlenség a fő értékek közé tartozik, de a legfőbb a megszentelt élet.
Máté 3. 10 „A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.”
Mihályi Molmár László
Korábbi részek: