Úgy néz ki, rosszabb idők jönnek Európában. A stabilitás, fejlődést eddig garantáló erők megbicsaklani látszanak, a nagy mesélők erősödnek.

Igen, az Európai Uniónak komoly hibái vannak – mint minden ember által létrehozott szerkezetnek. Ugyanakkor Európát nem ez veszélyezteti elsősorban, hiszen a kontinens a földgolyó legélhetőbb helye. Ezért is igyekeznek hozzánk más kontinensekről azok, akik szerencsétlenebb helyzetbe születtek.

Európát elsősorban a saját önzése és felelőtlensége veszélyezteti. A jólétbe való fulladása, amely testi-szellemi elpuhulást okoz. A migráció is, amelyről annyit beszélnek, csupán egy következmény: az alapprobléma abban van, hogy Európa demográfiai szempontból a kihalás felé mozdult el. Európában nem születnek meg azok a gyerekek, akiknek meg kellene születniük ahhoz, hogy az európai jövőt az eddig megszokott paraméterek mellett képzelhessük el. S mivel Európa tényleg a világ legélhetőbb kontinense, nem fog lakatlanul maradni. Ha nem születnek meg itt az európai gyerekek, az űrt a más kontinensről bevándorlók fogják betölteni. Legálisan vagy illegálisan.

Nekünk, persze, akik naponta hitet teszünk az európai civilizáció mellett, ez szokatlan és fájdalmas. Szeretnénk, ha a mi Európánk, s abban a mi kis magyar világunk is megmaradna alapjaiban olyannak, amihez hozzászoktunk. Ám ne feledjük: amit mi történelemnek hívunk, az változások sora, amelyet a múltban határőrök és vámosok, ideológiák és hadseregek próbáltak úgy-ahogy konzerválni.
A világ azonban nagyot változott, szellemileg és fizikailag is nagyon átjárhatóvá vált, s ha valóban tenni akarunk kultúránk pilléreinek megmaradásáért, ahhoz nem elég a sopánkodás. Azért naponta tennünk kell, kellene.

Arra kellene tehát vigyáznunk, hogy a fürdővízzel ki ne öntsük a gyereket is. A magyarországi közbeszéd nagyon eldurvult, leegyszerűsödött: mi, magyarok, akik ezer éve vagyunk európaiak, ha akarnánk, sem tudnánk kitépni magunkból a közös európai kötődéseket. Van egy régi, nagyon igaz mondás: valaminek az értéket akkor méred be igazán, ha már elveszítetted. Jó lenne, ha az Európai Unió esetében nem kellene egymásnak elmondanunk ezt a mondatot. Mert ne feledjük: az európai történelem az európai háborúk történetsora is. S az európai történetben raritás az olyan időszak, mint az elmúlt hetven év története, amikor is a rendszerben részt vevő országok között nem volt fegyveres konfliktus. Ez nagyon nagy érték, amely a mostani életszínvonalunk egyik alapja.

Persze, lehet nagyokat mondani brüsszeli diktátumokról meg érzéketlenségről – s tényleg van is bizonyos igazságtartalmuk az esetleges kritikáknak. Ám a britek mostani kínlódása a Brexittel legyen mementó mindenki számára. A népszavazás után a nagy szájhősök egymás után tűntek el, sőt, egyikük-másikuk német vagy francia állampolgárságot kért. Igen: Nagy-Britannia lelépésének legnagyobb szorgalmazói között vannak olyanok, akik kettős állampolgárságért folyamodva akarnak továbbra is az EU polgárai lenni.
Nem jó tehát belemélyedni köldöknéző vitákba – az ún. Sargentini-jelentés kapcsán sem. A jelentés nem jó, a megszavazása hiba volt néhány hónappal az EP-választások előtt. Ám az is tény, hogy jobban meg kellene nézni az egyetemekről és a civil szervezetekről szóló törvényeket, amelyek ezt a szavazást kiváltották. Ha Szlovákiában ilyen törvény lenne – és Fico már belebegtette, hogy esetleg lekoppintják -, akkor hatalmilag komoly veszély fenyegetné minden olyan civil szervezetünket, amely például külföldről kap támogatást. Tudna ennek bárki is tapsolni a felvidéki magyarok közül?

Mondom, nehezebb idők elé nézünk. Magam is kíváncsi vagyok, milyen lesz az európai politika arca a jövő évi EP-választások után. Attól tartok, barázdáltabb, kiszámíthatatlanabb, mint a mostani – már szintén nem kisimult, nem hibátlan – ábrázat.

Csáky Pál