MTI Fotó: Krizsán Csaba

Érdekel egyáltalán bárkit az MKP-ban, hogy mi lesz holnapután? Vagy mindig csak a holnapot kell megélni? Aztán meglepődik még bárki azon, hogy a járási alapszervezeti elnökökhöz igazodó politika, az alulnézet alapján meghozott vezetői döntések sosem hoznak országos sikert, és egyik kudarcból a másikba tolják a pártot?

Bugár Béla sosem volt még ennyire megszorulva 2009 óta, a Most-Híd önerőből már nem jutna be a parlamentbe. Az MKP sem képes egyedül bejutni, viszont nélküle erre egyetlen olyan erő sem képes, amely a magyar szavazatokból akar megélni. Ez így patthelyzet… lenne, ha az MKP nem adta volna be a derekát a tönkretevőjének, pedig hihetetlen lehetőséget kapott a párt az újjászületésre.

Igor Matovič magyarokat is szerepeltetni fog a választási listáján, és első körben az MKP-nak ajánlotta fel a csatlakozást. Egy közös listát, amelyen a két párt egyenrangú félként szerepelne, ilyen felállásban 7%-os bejutási küszöbbel. Igen, persze nem egyszerű döntés egy szlovák párttal szövetkezni, eltántoríthat magyar szavazókat, de ez legalább egy világos keretek közt megkötendő, világos célokra szánt szövetség lenne, nem valami homályos „szpolupráca”, azaz a beolvadófélben levő magyaroknak tetszelgés- és az önfeladás-hirdetése. Matovičnak minden százalék, minden szövetséges kell Fico és a Smer megbuktatásához, és eszerint politizál. Figyelem: politizál! Van egy világos célja, és van elképzelése is arról, hogy ezt a célt miként érheti el.

Senki sem mondta, hogy szereti a magyarokat, senki sem mondta, hogy nekünk szeretni kéne őt. Sőt, aki szerint a politikai játszmákban számítanak az érzések, annak semmi keresnivalója a politikában.

Korrekt ajánlat

Matovičnak szüksége van az MKP százalékaira, és jól mérte fel, hogy az MKP-nak is szüksége van valakire, aki beviszi a parlamentbe. További összekötő kapocs a két párt között, hogy mindkettő meg akar szabadulni a szlovákiai politika egyik rákfenéjétől, Bugár Bélától. Ehhez képest rendkívül gáláns ajánlatot tett Matovič – egy olyan csomagot kínál, amely jócskán meghaladja a felvidéki magyar képviselet által három évtized alatt elért eredményeket.

  • a kettős állampolgárság elleni törvény rendezése
  • a választási küszöb leszállítása 3%-ra a kisebbségek (tehát a magyarok) számára
  • a megyerendszer átalakítása, figyelembe véve a magyar igényeket, legalább egy magyar többségű megyével
  • a kisebbségi kultúra népességarányos finanszírozása, vagyis a magyar támogatás megháromszorozása
  • magyar híradó a köztévén, főműsoridőben

De ez nem minden. Matovič konzervatív politikát hirdet, és kerek-perec kijelentette, hogy nem lép be olyan kormányba, amely bevándorláspárti, és amely támogatja az egyneműek házasságát. Ha a Smer megbukik, akkor az OĽANO szinte biztosan tagja lesz az új koalíciónak, és az ígéret szerint oda is vinné magával a felsorolt öt pontot.

Ez egy korrekt ajánlat, nemcsak az MKP, de a felvidéki magyarság sem kapott még ilyet a szabad választások óta.

Lehetséges még a Felvidéken magyar politikai teljesítmény?

Feltehetően az is közrejátszik az ajánlatban, hogy Matovič nem tart a felvidéki magyaroktól, és lássuk be, igaza van, a felvidéki magyarság erőtlen. Egy parlamentbe bejutó, Bugár hosszú árnyékától megszabaduló, valóban magyar párt viszont végre olyan helyzetbe kerülne, hogy ha szellemi frissességet is hozzá tud tenni a történethez, akkor benne van az újbóli felépítkezés lehetősége. Persze ez még odébb van annyival, hogy Matovičot ne izgassa. Akár azt is bevállalja, hogy elveszít néhány szlovák szavazót, az MKP 3-4 százalékáért cserébe, és ezt bizonyára ki is számolta.

Ha viszont a Smer kormányon marad, akkor annyi változna, hogy bejutna a parlamentbe hat-hét magyar képviselő – ugyanannyi, mint most van, ám ezek között nem lenne Jakab Elemér, Bastrnák Tibor és hasonló alakok. Ugyanez a helyzet akkor is, ha Matovič átverésre játszik, habár nem látszik, miért lenne az érdeke. Ha viszont az MKP nem fogadja el Matovič ajánlatát, akkor más, sokkal súlytalanabb magyarok kerülnek az OĽANO listájára, akik el fognak vinni magyar szavazatokat, de a bejutáshoz aligha elegendőt, vagyis ezek a voksok elvesznek a magyar képviselet szempontjából.

Egy újból felépítkező magyar párt ráadásul a szövetségese személyében felmutathatna Budapest számára egy szintén bevándorlásellenes és konzervatív, ráadásul szalonképesebb szlovák külpolitikai alternatívát a bukdácsoló Smer helyett. Ennek is meglenne a haszna most, amikor az idegen zsoldból szervezkedő Progresszív Szlovákia és Kiska pártja már valós veszélyt jelent. Valószínűleg a magyar kormányban is kikerekednének a szemek, ha nemcsak pénzt kéregető, kitartott markokat látnának a Felvidéken, hanem saját kútfőből elért politikai eredményt, s valószínűleg értékelnék is.

Stockholm-szindróma

Az MKP-t azonban újra foglyul ejtette a szorult helyzetben levő Bugár Béla. Hiába válogathat az ajánlatok közt az MKP (míg a Most-Híd nem), mégsem tudta érvényesíteni ezt a fölényét, sőt a közös névben is a Híd szerepel előbb.

Felfoghatatlan önsorsrontás, hogy az MKP, amely éppen attól sorvadt el, hogy egy évtizede képtelen egyébre, mint Bugár Béla hibáztatására, most bejuttatná a parlamentbe a nemezisét.

Nemcsak a magyar egység és az ország negyedik legerősebb pártjának szétverőjét, hanem saját elpusztítóját menti meg. Egyben a szlovák politikában lassan mindenki számára vállalhatatlan figurát, a jelenlegi kormánykoalíció tagját, aki ráadásul – ha igaz Matovič közlése – a bűnözőket mentegető főügyészt is megszavazta kenőpénzért cserébe.

Vajon feltették-e egymásnak és az elnöknek az MKP elnökségében azt a kérdést, hogy így mi értelme volt az elmúlt tíz évnek? Úgy tesznek, mintha meg sem történt volna, hogy még véletlenül se tanuljanak a hibáikból. Felsorakoztatják a felvidéki magyarság gerinctelenséget elviselő maradékát Bugár mögött, és immár nem egy MKP-elnök Bugár Béla emberei lesznek a majdani közös frakcióban (ha egyáltalán bejutnak a parlamentbe), hanem a Híd-elnök Bugár emberei. De persze nem akkor, amikor ereje teljében van – ennyi politikai érzéke nincs az MKP-nak –, hanem akkor, amikor már a perifériára szorult. Az MKP ugyanis fejben mindig Bugár Béla foglya maradt. Nem tudta levetkőzni, tiszta szívből elutasítani annak ellenére sem, amit az egykori övéivel művelt. Tíz év alatt képtelen volt túllépni rajta, kitalálni egy magyar politikát és pártot nélküle.

Az MKP-ban nincs posztbugárizmus. Az MKP-ban Bugár nélküli bugárizmus van.

A sorvadás végső stádiuma és a beletörődés

Mindez mutatja, mennyire beszűkült az MKP, mennyire elsorvadtak a maradék képességei is a parlamenten kívüli élet alatt, miközben azzal vigasztalta magát, hogy így is jó neki, mert erős régiós párt maradt. Csakhogy vége lesz. Látszott ez 2012-ben 4,28%-nál, látszott 2016-ban 4,05%-nál, és pláne látszik most, amikor már a 4% sincs meg. Nem azért van vége a pártnak, mert 5% alá csúszott, hanem mert nem látszanak benne olyan politikusok, akik képesek kitalálni, hogyan lehet a küszöb fölé jutni. Olyan politikusok, akik képesek egyértelmű eszmeiséget követni, világképet felvázolni, közösségi célokat kitűzni a szimpla létezésen túl, és mindezeket képesek érthetően elmondani az embereknek is.

Sőt, politikusok sem látszanak az MKP-ban. Csupán öltönyös alakok, akik jönnek-mennek, néha mondanak valamit, ami egyre érdektelenebb, de sosem csinálnak semmit. Itt csak unalmas túlélőművészek vannak, meg a járásuk határain túl senki által nem ismert polgármesterek. Ezektől – na meg az örökkévalónak gondolt magyarországi lélegeztetőgéptől – remél országos politikát a párt, miközben tíz éve nem láttunk tőle olyan húzást, amit politizálásnak minősíthetnénk.

Az MKP várja a lassú halált, és minden megélt napon annak örül, hogy nem aznap jött el. Ez volt eddig, most pedig maga nyit ajtót a kaszásnak, amely egyszer már félig megölte. Az okos más kárán tanul, a hülye a sajátján se.

Forrás: Vésey Kovács László /Felvidék.ma