Kossuth Lajos

“Kossuth Lajos azt üzente,
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni.
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!“

A Kossuth-nótát a Rákóczi-kor zenéjének egyik toborzó nótájából is eredeztetik, és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legnépszerűbb toborzó dala volt. Az idézett két utolsó sor mára nemzeti szimbólummá vált.

Az október 6-i megemlékezéseinket rendre ezzel a nótával szoktuk kezdeni, de az elénekelt verzióban az ismert versszakokon kívül azt is elénekeljük, melynek az utolsó versszaka az aradi vértanúk neveit sorolja fel

Leiningen gróf, Damjanich János,
Kiss, Poeltenberg, Lahner, Lázár Vilmos,
Aulich, Knézich, Nagysándor, Schweidel,
Török, Dessewffy, gróf Vécsey.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Még 170 évvel az aradi vértanúk kivégzése után is vannak, akik nem értik, miért emlékezünk meg a 13 fényesen ragyogó példaképről, akik emelt fővel vállalták a kivégzést, mert tudták, hogy ártatlanok, s azt is, hogy az eszme s az ügy, amiért kivégzik őket, nemes és igaz.

Az általunk ismert 13 aradi vértanú mellett 13 pozsonyi vértanúról is meg szoktunk emlékezni Pozsonyban a Kecske utcai temetőben, ahol Királyfiai Báró Jeszenák János sírboltja áll.

Két éve e lap hasábjain arról írtam, hogy áll Somorja egyik városrészében, Királyfián egy kúria, melyet 1610-ben építettek. 2015-ös somorjai, október 6-i megemlékezésen Horváth László tanár úr beszédében megemlítette az 1848/49-es szabadságharc felvidéki, pozsonyi 13 vértanúját, majd a beszédből kiindulva olvastam cikkeket, ekkor találkoztam Királyfiai Báró Jeszenák János nevével, aki mint kiderült, a ma már elhagyott, de jó állapotban s egyébként magántulajdonban lévő királyfiai kúriában lakott.

A pozsonyi vértanúk tehát Jeszenák János mellett, Dressler (Kurz) Dániel, Baldini János, Barta József, Petőcz György, Nimrichter János, Gruber Fülöp, báró Mednyánszky László, Rázga Pál evangélikus lelkész, Mészáros Dávid, Stift József, Bugyik József, Tóth József, Treksler Ferenc. Tardoskeddi vértanúknak is nevezik őket, mivel ott fogták el őket. Közéjük tartozik Gasparich Márk Kilit ferences rendi szerzetes is, akit 1852-ben végeztek ki.

Kevesen tudják, de nem sokon múlott, hogy nem 13, hanem 14 vértanúról beszélünk, ugyanis Lenkey N. János tábornokot is ki kellett volna végezni október 6-án. Az ő nevét kevesen ismerik, pedig az ő százada csatlakozott elsőként a forradalomhoz. Lenkeyt 1849. március 15-én léptették elő tábornokká, és a komáromi várőrség parancsnokává nevezték ki. Bejutott az ostromzár alatt álló várba, s addig, amíg Guyon Richárd tábornok meg nem érkezett ő volt a vár parancsnoka is. Lenkey a komáromi várban ugyan lelkiismeretesen ellátta feladatát, majd május végén egy Tisza körül alakuló lovashadosztály parancsnoka lett. Azaz csak lett volna, mivel megbetegedett és emiatt beosztását már nem vette át, és már a további harcokban sem vett részt. A világosi fegyverletétel után fogságba került, majd az aradi vértanúk perének egyik vádlottja volt. A kihallgatásán a vérbíró közölte vele, hogy bárki kaphat kegyelmet, de ő sosem, és hogy a bitófáját már készíti az ács. Viszont pszichés betegsége egyre komolyabb lett, így az ellene folyó eljárást megszüntették. Elméje később teljesen elborult, s az aradi vár börtönében halt meg. Sírja ma szülővárosában, Egerben van. Aradi sírfelirata a következő volt:
„Lenkey N. János honvéd tábornok született 1807. szept. 7-én Egerben. Meghalt az aradi vár börtönében 1850. febr. 7. Béke hamvaira!”   Petőfi Sándor az ő századát emelte példaképpé alábbi versében:

„Koszorút kötöttem
Cserfa levelekbül
Harmat csillog rajta
Örömkönnyeimbül
Kinek adnám én ezt
Kinek adnám másnak
Mint vitéz Lenkey
Huszárszázadának?”  – írja róla Petőfi.

Itt említeném meg, hogy volt igazgatója Egerben rendezett előadásának meghívásával ünnepli az idén 80 éves Beke Sándort a Komáromi Jókai Színház, ugyanis az egri Gárdonyi Géza Színház október 28-án, Fekete Sándor: Lenkey tábornok című történelmi drámájával érkezik Komáromba.

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában van fonográfhenger, melyekre Kossuth Lajos beszédét vették fel, amit az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt, s melyet Felner Károly és Barna Tivadar készített 1890. szeptember 20-án Torinóban. A volt kormányzó 1865 óta élt itt önkéntes száműzetésben kisebb nagyobb megszakításokkal. Híveivel állandóan levelezett, s bár nem gyakran, de látogatókat is fogadott. 1890 és 1891 nyarán pont sógorának, Meszlényi Jenőnek unokáját, Jankovics Marcellt, a ma élő Jankovics nagyapját, aki ekkor 18 évesen naplójában örökíti meg a nagynevű rokonnál töltött időszakot. Kossuthot hívták az 1890. október 6-i aradi ünnepségre, de mivel a kiegyezést teljességgel elutasította, s önmagát osztrák–magyarnak soha el nem ismerte, ezért tudta, hogy részvétele a „kibékülés ünnepén” erkölcsileg lehetetlen, de abba belement, hogy fonográfhengerre vegyék a beszédét, melynek csak egy töredéke maradt fenn – ezt mindenki meghallgathatja a legnagyobb videómegosztón –, s mellyel most a cikkemet zárnám.

„(…)Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ‘s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ‘s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!“

Méry János cikke Október 6, a magyar Golgota gyásznapja címen megjelent a Csallóköz hetilapban