A múlt héten Schranko László atyánál jártam, Bacsfa-Szentantalon, ugyanis egy eltűnt harang nyomai idáig vezettek. Tavaly ugyanis egy üzenetet kaptam egy kedves hölgytől a világhálón, aki elárulta, hogy több cikket is olvasott arról, hogy mi a somorjai Via Nova ICS-vel gyakran végeztünk önkéntes munkát a sámoti Antióchiai Szent Margit kápolnánál, és arra volt kíváncsi, hogy tudok-e valamit a sámoti templom harangjáról, amit állítólag 1990 után elvittek a roskadozó toronyból. Az tudtam, hogy a tornyot csak a 19. század végi, „romantikus” toronyépítések során húzták fel a kápolnára – mert ugye hogy néz ki egy templom torony nélkül, illetve anno igyekeztek a romantika végén sok torony nélküli templomot neoromán stílusba felújítani, átépíteni, kiegészíteni –, azt is tudtam, hogy a templom a kommunizmus alatt leégett, majd 1984-ben felújították, s azt is, hogy aztán magtárként használták. De a harangról nem hallottam, így megkérdeztem Myjavec Pál somorjai plébános urat, hogy mit tud a dologról, akinek rémlett, hogy Bacsfán van a harang, amit még a Morovics esperes úr vitt Sámotról Bacsfára. Így felvettem a kapcsolatot Schranko László plébános úrral, aki fogadott, s beengedett a toronyba, ahol megtaláltam a keresett harangot, melyen következő felirat állt:

“Öntette Schuster Béla és Neje, Szt. Margit tiszteletére.”
A másik oldalon Szűz Mária, alatta pedig:
“Öntötték a Fischer testv. Nagyszombat”

S ez a Schuster Béla a fent említett hölgy 86 éves apukájának nagyapja, aki most végre megláthatta a harangot.

Aztán pár nappal később az egyik barátom anyukája – aki egyébként a kolléganőm is –, elmondta, hogy az ő nagymamája ismerte Schuster Bélát, akit a második világháború után ki akartak telepíteni, és azzal hitegették, hogy ha fizet, illetve ha átadja földjeit, akkor Sámoton maradhat. De ennek ellenére kitelepítették. Egy másik forrásból származó információ szerint saját maga döntött úgy végül, hogy elhagyja az élhetetlenné vált országot és a falut, melyet annyira szeretett.

Az egyik leszármazott, aki ma már a Csonkahonban él, leírta, hogy Schuster Béla gazdag ember volt, nagy gazdasága volt, és hogy a kommunisták alatt az utolsó porig eltakarították a házát, gazdaságát. Ráadásul Schuster Béla német nemzetiségű volt. Találkoztam egy olyan fotóval, melyen a család tagjai állnak a sámoti templom előtt, a gyerekeken pedig bajor népviselet van. Persze azt pontosabb információ nélkül is tudhatjuk, hogy a németeket és a magyarokat a háború után kollektívan tették felelőssé Csehszlovákia szétveréséért, s az állam területén élő, mintegy 3 000 000 német kitelepítését a Nyugat is jóváhagyta. S persze mindent, ami ezzel járt. Vagyonelkobzás, megbélyegzés, megvetés, és persze a társadalom azon része, mely addig irigykedett a nagygazdákra, mágnásokra, földbirtokosokra, felhatalmazva érezte magát, hogy a bűnös nemzet tagjait kritizálja, támadja, megvesse, s bizony sokszor fajult oda a dolog, hogy az adott falut fenntartó családot a háború után vasba verve vezették végig a falun azok az emberek, akiknek az adott nemes munkát adott.

Unokája elbeszélése szerint az oroszok egy alkalommal háromszor lőttek el a füle mellett, hogy ráijesszenek, s szerinte itt döntötte el, hogy elhagyja Felvidéket.

Az arcanum.hu-n fellelhető információkból kiderül, hogy Horthy Miklós és a magyar királyi földművelésügyi miniszter előterjesztésére Schuster Béla sámothpusztai nagybérlőnek a hazai mezőgazdaság fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséül a m. kir. gazdasági főtanácsosi címet adományozta. A leírásban az szerepel, hogy Schuster egyike azoknak a lelkes magyar gazdáknak, akik a két évtizedes idegen államuralom alatt vezető szerepet játszottak a kis-alföldi magyarság gazdasági életében és példát mutató mintaszerű gazdálkodásukkal jelentősen hozzájárultak a mezőgazdasági kultúra előbbre-viteléhez. Mindenkor nagy súlyt vetett arra is, hogy a kisebb magyar gazdák a gazdasági haladáson kívül anyagilag is boldogulni tudjanak.

Persze az ismerőseimnek beszámoltam a „nyomozásról”, és a másik kolléganőm, akinek még szintén él a mamája, elmesélte, hogy gyerekként arra emlékezett, nagyon nehezen éltek, s ráadásul egy-egy ilyen Schuster Bélának dolgozó kisgazda nem mindig fizette ki a családját.

Schuster Béla apja egyébként 1867-ben vette bérbe a sámoti birtokot a pozsonyi prépostságtól. Ő maga elvégezte a mosonmagyaróvári gazdasági akadémiát, majd katonai szolgálatot teljesített. Vezette a birtokot, területeket vásárolt Királyfián, Tejfalun, Bucsuházán, létrehozta a járási tejszövetkezetet, ő volt a járási mezőgazdasági bizottság elnöke is és helyi képviselő is volt.

Méry János

E cikk nem azért íródott, hogy elérje, hogy szobrot állítsanak Schuster Bélának Sámoton, sem pedig azért, hogy kiássák a földi maradványait és azt nyilvánosan elégessék. Az írás lényege az, hogy beszámoljon egy véletlen megkeresésről, mely során sikeresen megtaláltuk a harangot – melyet a ma 86 éves unoka így először láthatott – és az, hogy megpróbáljuk feléleszteni az 1880-ban Sámoton született Schuster Béla szellemét, aki a két világháború között jelentős személyisége volt a sámoti, somorjai, felső-csallóközi mezőgazdaságnak és közéletnek, s akit elfeledtek. Ezért akinek valamilyen tudomása van róla illetve a családról, az kérem, jelentkezzen a janos.mery@samorin.sk e-mailcímen.

A bacsfai kegyhelyről pedig, ahol a harangot megtaláltuk, egyébként a Duna Televízió készített kitűnő kisfilmet. Érdemes megnézni: https://nava.hu/id/3676678/#

Méry János

Megjelent a Csallóköz hetilapban