2022. december 30-án dobbant utolsót Duray Miklós szíve. A felvidéki magyar közélet kiválósága tetteivel már ifjúkorában legenda lett, a ránk hagyott életmű pedig arra sarkall bennünket, hogy a legendát méltó módon ápoljuk.
Az életművet mintegy húsz könyv is őrzi, sőt, azok tovább gyarapodnak. Szeptemberben jelent meg a még éltében kiadásra bocsátott kötete „Hogyan lett a kutyaszorítóból nyakörv?” címmel, amelyben Gecse Géza beszélget Duray Miklóssal. A könyvről itt, a Piros7-esen, illetve Duray Miklós továbbra is – immár szellemi hagyatékként is – működő honlapján is olvashatunk.
Duray szerteágazó közéleti és írói tevékenysége olyan hagyaték, amelyre nem csak emlékként, hanem útmutatóként nézhetünk. Például akkor, amikor a hamarosan 30 éves komáromi nagygyűlésre tekintünk vissza.
Nyilván számos további okunk lehet Durayra emlékeznünk. A budapesti Országház Felsőházának üléstermében ez év áprilisában egy emlékkonferencián elevenítették fel a Duray-örökséget. Akkor még a szlovákiai parlamenti választások előtt álltunk, újra megteremtődni látszódott a felvidéki magyar politikai egység,
ám nem sokkal később ismét előretört néhány egyéni érdek, az eredmény pedig ismert.
Ha Duray Miklós jellemével kapcsolatban csak egy szót kellene mondanom, az a szerénység volna. A cél megvalósulása érdekében saját sorsának alakulását nem tartotta fontosnak. Erre nem csak az 1998-as pártegyesítés a jó példa, hanem a már említett komáromi nagygyűlés is, amelyen Duray Miklós nem szólalt fel. A hangyamunkából, annak előkészítéséből azonban derekasan kivette a részét.
Csupán szerénységgel azonban nem válik valaki legendává.
Duraynál ehhez a rendkívül magas fokú szakmai felkészültség éppúgy párosult, mint a tehetség, bátorság és tisztán látás.
Vajon milyen emlékezés méltó Duray Miklóshoz? Galán Géza (1942–2012) ifjúkori barátját ő tizenegy évvel ezelőtt – többek között – így búcsúztatta: „A halandóság azonban nem megszűnés, csupán átalakulás – ami igaz materiálisan is és spirituálisan is. Az általunk addig létrehozott értékek lassú közösségi beépülésének, a lelki létnek a korszaka kezdődik itt. Ezt segíti az emlékezés és az emlékeztetés is. Az ember azonban mégsem addig él csupán, amíg emlékeznek rá. A volt életének az értelme annyi, amennyi abból az eltávozása után az élők szellemi világának szerves részévé válik, akár megnevezhetetlenül is.”
Úgy gondolom, úgy emlékezhetünk legméltóbban rá, ha lépéseink, döntéseink előtt átgondoljuk, vajon mit cselekedne, mire biztatna az adott esetben ő?
Duray Miklós számára ilyen útmutató volt Esterházy János, így számunkra egy éve már két csillag mutatja az utat. Jó lenne nem eltévedni…
Oriskó Norbert / Megjelent a Piros7.es portálon