Fotó: Forró Krisztián és Gyimesi György fb-oldala

Holnap kongresszust tart a Szövetség. Erre Gyimesi György már párttagkét lesz ott.

Ma reggel Forró Krisztián erről így tájékoztatott: „Tegnap a Szövetség tagja lett Gyimesi György. Jó munkát kívánok, üdv a csapatban!”

Gyimesi György közösségi oldalán erről így szólt:
MEGJÖTTEM
Azzal a feltétellel vállaltam el a tisztséget, hogy az általam korábban hangoztatott hibákat kijavíthassuk, hiányosságokat orvosoljuk. Egy valóban alulról épitkező párt portfólioját vagyok kész vezetni. Egy olyan pártét, aki nem teszi félre, nem hallgattatja el a tenni akaró becsületes embereket, motivált szakembereket. Egy olyan pártét, amely nem gyáva beismerni a hibákat, kimondani, ha valami kevés, és kész sokkal többet dolgozni azért, hogy a magyar közösség helyzete olyan legyen, amelyet mindig is megérdemelt.
Van egy jó hírem és egy rossz. A jó hír, hogy továbbra is kritikus kívánok maradni minden olyan kérdésben, ami hanyatláshoz vezet, a rossz hírem pedig az, hogy nagyon kipihent vagyok, ismert a munkabírásom és kész vagyok az eredményekért megdolgozni. Valójában ez két rossz hír volt jópár embernek, csak nem akartam kedvüket szegni, hátha meggondolják magukat, lendületbe kerülnek, és valóban a közösségért kezdenek dolgozni.
Tehát megjöttem, alázatos munkával újraéleszteni a párt struktúráit a legkisebb faluban is. Sok beszélgetés áll előttem, hogy érteni tudjuk, miért tartottunk ott, ahol tartunk.

Tények / fb