ban_gorilla

Maradunk

Vannak törekvések arra, hogy Kárpát-medencében fennmaradjon a magyar nemzet!

A szeretet ünnepén Ghymes-koncerttel mondott köszönetet az MKP

Az MKP adventi koncertet szervezett a deáki római katolikus templomban 2015. december 12-én, melyen a helyi iskola, valamint a komáromi Mariánum Egyházi Iskola kórusával kiegészítve...

Kövér László a Csallóközben

A Szent Jakab Polgári Társulás kezdeményezésére Csallóközcsütörtökben 2015. december 11-én felavatták a Fehér Keresztet, amelynek felújítását a helyi önkormányzat támogatta.  A szobrot még 1913-ban...

Áldott karácsonyt kívánt a Via Nova az Auparknak

(VIDEÓVAL) A múlt héten kavarta fel a kedélyeket, hogy a pozsonyi Aupark öt(!) nyelven kíván boldog karácsonyt a vásárlóinak – sőt egy felületen nyelvenként...

Vadkerti Imre és Zsapka Attila az MKP listáján

Két felvidéki kiemelkedő zenész is indul a Magyar Közösség Pártjának választási listáján, nevezetesen a Kormorán énekese, Vadkerti Imre és a Kor Zár frontembere, Zsapka...

Pázmaneum: 10 éve a hit és a nemzet szolgálatában

Tizedik születésnapját ünnepli idén a Pázmaneum Polgári Társulás. A jubileumra hagyományaihoz méltó rendezvénysorozatot tartott a felvidéki Dunaszerdahelyen működő szervezet. "A Pázmaneum Polgári Társulás azzal a...

Szlovákiában komplex szociális és egészségügyi gondoskodást biztosító törvény kidolgozására van szükség

Mit és hogyan akarnak változtatni a szociális szolgáltatások terén? címmel tartottak Pozsonyban kerekasztal-beszélgetést Szlovákia politikai pártjainak szakmai politikusa. A Magyar Közösség Pártját Németh Gabriella...

Albert Sándor a Po Probitate – Helytállásért díj idei díjazottja

KOMÁROM. A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége és Csáky Pál európai parlamenti képviselő idén Albert Sándort, a Selye János Egyetem alapító rektorát tüntette ki...

Milyen Európát akarunk? – Csáky Pál és Winkler Gyula pozsonyi fóruma

Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője december 3-án este erdélyi kollégájával, Winkler Gyulával (RMDSZ) folytatott eszmecserét Pozsonyban, az MKP székházában. A beszélgetés elején Winkler...

A felvidéki közvélemény-kutatások tanulságai

Az MVK közvélemény-kutató ügynökség november 30-án nyilvánosságra hozott felméréséből több érdekes következtetést és tanulságot vonhatunk le. E fordulattal pontosan egy hete találkozhatott a kedves olvasó...

Közösen a kisebbségi kultúrák támogatásának megoldásáért

A kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvényjavaslat bukásához a törvény előterjesztői is hozzájárultak. Berényi József MKP-elnök és Bárdos Gyula Csemadok-elnök közös sajtótájékoztatójukon leszögezték, a sikerhez...