ban_gorilla

Maradunk

Vannak törekvések arra, hogy Kárpát-medencében fennmaradjon a magyar nemzet!

Van-e erő az egységben?

Csáky Pál, az MKP volt elnöke és EP-képviselője volt szlovák rádió magyar adásának vendége, akit az általam kevésbé kedvelt Finta Márk faggatott, nem is olyan...

Az MKP Országos Tanácsának nyilatkozata

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa a júniusi döntésének megfelelően továbbra is az egységes magyar választási lista megteremtését tartja az egyetlen, a közösség képviseletét...

Megpróbáltatás, mely felemel és megerősít

Vértanúinkra emlékezünk. Az alábbiakban Mihályi Molnár László felvidéki (Szepsi) tanár és író Miskolcon, a Batthyány-emléktáblánál elhangzott beszéde olvasható: ** Amikor nemzetünk elleni  kisemmizés, lejáratás és módszeres...

Odavágott a DAC a Nagyszombatnak

A kerületi rangadón a Nagyszombat csapata otthonában fogadta a csallóközi sárga-kékeket. Már a mérkőzés előtt megpróbálta provokálni a nagyszombati B-közép a vendég szurkolókat, molinójukra a...

A Zsolna veretlen volt – eddig!

Dunaszerdahelyen a Fortuna-liga 7. fordulójában az eddig veretlen zsolnaiakat győzte le a DAC! A Nélküledet ezúttal Kovács Koppány énekelte. Szépen szólt a magyar Himnusz is....

A Rózsahegy elvitte a három pontot Dunaszerdahelyről

A 39. Csallóközi vásár szombati napján a dunaszerdahelyi DAC a MOL Arénában fogadta a Rózsahegy csapatát, hogy reményeik szerint egy remek sportélményt biztosítsanak a...

UEFA: Zárt kapus a Magyarország-Azerbajdzsán

Budapest, 2019. szeptember 20., péntek (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Európa-bajnoki...

Nevünkben is magyarul

A Pro Minoritate polgári társulás magyar névhasználat érdekében indított kampánya alatt több tucat előadás hangzott el magyar tannyelvű iskolákban Felvidék szerte.  A névmagyarosításért indított...

Szoboszlai: ma a szlovákok mellett állt a szerencse

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott gólszerzője szerint igazi adok-kapok mérkőzést vívtak a szlovákokkal a Groupama Arénában rendezett hétfői Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. "Ők is nagyon akarták a...

Most kellene észhez térni

Felvidéki magyar ügyeink kezdik elérni azt a szintet, amikor a józan ész búcsút inthet a történéseknek. Jó lenne ezt elkerülni. A felszínen persze mindenki csak...