jobbikdszA Jobbik dunaszerdahelyi fogadóiroda ügyében a szlovák parlament elnöke törvénymódosítást helyezett kilátásba, a külügyminiszter pedig a magyar nagykövettől kér felvilágosítást.

Kevés kiszámíthatóbb dolog létezik annál, mint az „úri világ” reakciója a magyarországi radikális párt, a Jobbik viselt dolgaira. Két dolog közül lehet (illetve, ha benne akarsz maradni a kosárban: kell) ugyanis választani: hisztériás roham, vagy elhatárolódási roham. Különleges esetekben aztán mindkettő, ahogy a csövön kifér.

Ilyen rendkívüli helyzet állt elő tegnap, azaz október 14-én, amikor Szávay István, a Jobbik alelnöke képviselői irodát nyitott Dunaszerdahelyen. Erről szóló tényanyagunk ITT olvasható. Ahogy tehát azt várni lehetett, a világ zaccát is gondolkodás nélkül ziháló keblükre ölelő liberálfasiszta véleménydiktátorok azonnal riadót fújtak, és sűrű epét köpve követelték a magyar párt kitiltását Szlovákiából. Mindezt természetesen a szabadság, a demokrácia és persze az uniós alapjogok legnagyobb dicsőségére.

Így aztán nyilván az sem fog senkit sokkolni, hogy a licitbe beszállt a szlovák miniszterelnök is. Akinek mindez még kapóra is jött, hiszen a magyarokba (pláne a Jobbikba) rúgni békeidőben sem egy utolsó dolog errefelé, hát még a kampány kellős közepén. Azonkívül az új keletű legendát, a történelmi magyar-szlovák barátságot sem becsteleníti meg, hiszen a közös ellenségbe cipőt törölni nem csak illő és üdvös, de kölcsönösen hasznos is.
Ezért Robert Fico szavai magától értetődőek: „Az utóbbi években nagyon sok energiát fektettünk a Magyarországgal való jó kapcsolatok kiépítésébe. Sajnálatos, hogy vannak momentumok, amelyek tönkre teszik ezt a munkát. Nagyra értékelem az Orbán Viktor miniszterelnök úrral kialakított konstruktív és korrekt viszonyt és kizárólag csak a pozitív tervekre igyekszünk koncentrálni. E tekintetben a magyar ellenzéki párt döntését provokációnak tekintem” – nyilatkozta Fico.

Azt Fico is elismerte, hogy a „rendkívül szélsőséges” Jobbik irodanyitásának a világon semmilyen jogi akadálya nincs, ugyanakkor ezt a „helytelen, provokatív lépést” nem kívánja reakció nélkül hagyni. Éppen ezért azt várja (!) a szlovák törvényhozástól, hogy azonnal konzultáljon a magyar parlamenttel, és ennek fényében megfelelő óvintézkedéseket vár el.

Mindez kísértetiesen emlékeztet egy néhány évvel korábbi óvintézkedés-csomagra, amely a magyar állampolgárság könnyített megszerzését volt hivatott megtorolni. Az is a demokrácia, jogállamiság, szabadság nagyobb dicsőségére – természetesen. Fico egyik éltanulója, az oktatási miniszterből parlamenti elnökké előlépett Peter Pellegrini mindenesetre egy pillanatig sem tétovázott: nem sokkal az után, hogy a főnök leadta rendelését, felszólította Szávay Istvánt, hogy zárja be a Jobbik dunaszerdahelyi irodáját. Ha ezt nem teszi meg, akkor törvénymódosítást kezdeményez, amely megtiltaná a külföldi pártoknak, hogy irodát nyissanak Szlovákiában. Egyúttal azt is bejelentette, hogy a szlovák külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetétől fog felvilágosítást kérni a Jobbik-iroda ügyében.

Ha így folytatják, hamarosan Magyarország lesz az egyik legaktívabb jogszabály-kezdeményező erő Szlovákiában…

Persze ez az egész hajcihő alig több, mint egy nagy forgószél az éjjeliedényben, melynek nyilvánvaló célja a maszatolás, hangulatkeltés és heccelés. A Jobbik dunaszerdahelyi irodája néhány gyengébb szívű „liberálnyanyán” kívül senkinek sem fog maradandó károsodást okozni, különösen, ha nagy ívben elkerülik a sátán földi megtestesülésének felvidéki szálláshelyét. Egyelőre ugyanis se kormányzó, se fehér ló – ez mindössze egy iroda, amely kizárólag addig lesz nyitva, amíg érdeklődés, ha úgy tetszik: kereslet van rá. Ez azonban – minő fájdalom – nem lelki diktátoraink fejében dől el. Amit viszont nyilván nehéz, csaknem lehetetlen elviselni…

Forrás: Szűcs Dániel, Felvidék.ma