Vélemény
Szerző: Mihályi Molnár László
Áldás lehet a jólét, ha tudunk vele élni, és helyesen értjük, mert ha ez válik céllá, akkor nagy romlásra vihet. Régi bölcsesség, hogy semmit sem ér, ha megnyered ugyan az egész világot, de közben a lelked kárt szenved. Ma is érvényes. Valahol bizony célt és utat tévesztett a világ. A valódi emberi értékeket kínálók kiszorultak a partvonalra. A lét emberfeletti körének kérdését, Jézus igaz útmutatását immár csalárd választásokon polcra rakott honatyák által hozott törvényekkel korlátozzák vagy tiltják is. A normalitást tagadják vagy legfeljebb megtűrik, miközben az emberidegen és abnormális eszméket és magatartásformákat hatalmas pénzügyi és médiaháttérrel propagálják. Szerencsére még elég sokan vannak olyanok, akik rákérdeznek: Miért? Hogyan is juthattunk idáig?
Az anyagi javakkal értékelt jóléti, fogyasztói társadalom törvényszerűen kitermeli a maga tehetős, de félművelt vagy műveletlen rétegét. A valamikor tehetségével anyagi jólétet elérő nemzedék után a következő már a jólét alapjául szolgáló vagyon megtartásáért hajszolva magát valamiképp elfeledkezett az őt követő nemzedék helyes neveltetéséről. A megszerzett vagyon révén minden anyagi körülményt meg tudott adni, bébicsőszt, iskolát, felszerelést, ám ez a kényeztetés, elkényeztetés már nem a tanulás és képzés vagy műveltség felé irányuló ambíciókat fejlesztette, hanem éppen ellenkezőleg. Ez volt az elsilányosulás alapja. Az anyagiak hajszolásának magatartási életpéldája inkább ellenszenvet, passzivitást, letargiát, fásultságot eredményezett mindazokban, akikért állítólag a szülők „feláldozták magukat”.
Felnőtt egy nemzedék, amelynek már nem kellett úgymond semmiért megküzdenie, sőt az iskolai, egyetemi, „szakmai” előmenetelüket is „elrendezték” nekik. Ezek a puhány ficsúrok vagy a kukoricakórón károgó leányok lepték el a hivatalokat, iskolákat, tömegtájékoztatást, civil szférát, és ezek választanak maguknak hasonló ripacs ficsúrokat és a magukat díszpintynek gondoló libákat, akik aztán nagy eséllyel viszik csődbe az egész rendszert, amit szüleik, nagyszüleik oly nagy gonddal, de mégis nem elég körültekintően vagyis felelőtlenül létrehoztak. Közben megváltozott az egész kommunikációs tér, és a szülők nemzedéke, amikor megvette gyermekeinek a legújabb műszaki kütyüket, egyben arról is lemondott, hogy megismerjék gyermekeik kommunikációs terét: kikkel érintkeznek, miről társalognak, milyen befolyás alá kerülnek. Mert akik csak az információs csatornák szándékosan manipulált hatása alá kerülnek, azokkal bármit el lehet hitetni, még azt is, hogy ezen és ezen a napon nem maradsz otthon, hanem kivételesen választani fogsz, és csak az az egyetlen jó választás, amit mi mondunk meg neked… Aztán visszabújhatsz a kuckódba kockulni. Sajnos már látjuk, hogy ezt is meg lehet csinálni, ahogyan Auschwitzot is lehetett. És majd az is kiderül, hogy a kettő nincs is oly távol egymástól.
Persze elsődlegesen azt kellett volna figyelembe kellene venni, hogy a műveltség nem valami egyetemi végzettséget jelző okirat, nem rang és pozíció, nem is egy ismeretmennyiség, hanem magatartásforma, életszemlélet, szellemi gazdagság és irányultság. Ennek elérhetősége, birtoklása a jólét alapja! Nem a jóllakottság!
Amikor az anyagi tehetősség („jólét”) még megvan, a szülők kifizetnek mindent, de gyermekeik már nem tudnak saját lábukra állni. Megszokták a kényelmet, a kényeztetést, a kiszolgálást. Jövőkép helyett csak a „carpe diem” (élj a mának) életszemlélete tölti ki sekélyes képzeletüket. A szeretet és hit belső igényét pótszerek (drog, alkohol) helyettesítik, az önbecsülést fejlesztő értelmes közösségek helyett hamis szlogenekkel kelepcébe csaló szekták és bandák kínálják magukat. A termelői és üzleti szféra pedig önmagát gerjesztve hódít, terjeszkedik, rombol. Nem csupán az üzletek polcait terheli túl, de megszállja a reklámot, tőle függ a lapkiadás, könyvkiadás, színház és filmipar, belemászik a magánéletbe, szexuális irányultságba, fazékba, tányérba, agyvelőkbe. Minél többet, minél gyorsabban! Soha véget nem érő hajsza, mert minden eldobható. Ember, élet, lélek, család nem számít, lényegtelen. Az eladási index, a gazdasági mutatók alapján ítélnek meg országokat, népeket. Aki ezt megkérdőjelezi, az gyorsan megkapja a zsarnok diktátor, terrorista jelzőt, akit szankcionálni, elpusztítani kell. Ahogyan hajdan Amerikát is civilizálták, és mára a szabadon száguldó bölénycsordák helyett a tápszereken hizlalt zsírjukban totyogó vágóhídi célalanyok röfögik a szabadság himnuszát.
Amióta világ a világ, voltak Káinok, Heródesek és Júdások, voltak torzulások, de voltak mindig emberek és népek, akik nem akartak másoknak kiszolgáltatott rabszolgák lenni, s ha túlerővel leigázták őket, nem tűrték a láncokat.
Vajon marad-e még erő, hit és bátorság az ellenállásra?!