most_hid_1Tomáš Galbavý ismét képviselőjelölt lesz a jövő évi választásokon. A Most-Híd vegyespárt listáján indul. A múlt héten Garamszentkereszt polgármestere Peter Antal fogadta el a párt ajánlatát.

Galbavý az információt egyelőre nem szeretné különösebben kommentálni, mindössze annyit mondott az állami hírügynökségnek, hogy úgy érzi, ez a párt áll a legközelebb egykori anyapártjához, az SDKÚ-DS-hez, amelynek létrehozásánál is ott volt. „A párt értékrendjével, programjával és személyesen is a legközelebb áll hozzám”  – érvelt döntése mellett.

A tárgyalások hírét a TASR hírügynökségnek Bugár Béla, a Most-Híd elnöke erősítette meg. „Megerősíthetem, hogy folynak a tárgyalások Tomáš Galbavýval. A Most-Híd nyitott párt, ezért mindenkit, akinek érdekében áll Polgári vízió elnevezésű programunk érvényesítése, és polgári értékeket vall, szívélyesen fogadunk” – nyilatkozta Bugár.

Tomáš Galbavý a múltban az SDKÚ-DS párt tagja volt, ezt a pártot képviselte a szlovák törvényhozásban is. 2012-ben azonban nem került be a parlamentbe. Még 2012 októberében távozott a pártból. Döntését azzal indokolta, hogy szerinte a párt nem a helyes irányba tart.

(…) Forrás és az egész cikk itt: hirek.sk