go03A lakosságnak több mint a fele attól tart, az oligarchák egyre nagyobb befolyásra tesznek szert az országban. A megkérdezetteknek több mint a fele e tekintetben komoly félelmének adott hangot – derül ki az MVK közvélemény-kutató ügynökség májusi, 1036 személy bevonásával készített felméréséből.

A felmérés részvetőinek 40 százaléka úgy véli, a politikusok rossz politikájára fizetünk rá. Valamivel kevesebb azoknak a száma (37,7 %), akik egy iszlamista háború veszélyétől, az életszínvonal jelentős csökkenésétől (31,6 %), a 2016-os parlamenti választások után egy vezetésre alkalmatlan kormány hatalomra kerülésétől tartanak, illetve attól, hogy megtakarított pénzük veszélybe kerül (24,9 %). Egy Szlovákiát érintő esetleges orosz agresszió veszélyétől a megkérdezettek 20 százaléka tart.

Az oligarchák befolyásának növekedésétől főként az Új Többség (NOVA), a SKOK és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) választói tartanak. A hiányos egészségügyi szolgáltatás kockázatától leginkább a Magyar Közösség Pártja (SMK), a Most-Híd és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) választói félnek.

A politikusok rossz politikájának következményeit leginkább a SKOK, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és a MKP választói érzékelik.

Az iszlamisták leginkább a KDH, az MKP és a NOVA választóiban keltenek félelmeket.

Az életszínvonal csökkenésétől legnagyobb részt az MKP, a KDH és a SKOK választói tartanak.
Az egész cikk itt olvasható: hirek.sk