A zarándokvonatot megáldó Székely János római katolikus püspök kiemelte: abból az útból, amely Magyarországot összeköti Lengyelországgal, rengeteg áldás fakadt a történelem során.

A zarándokvonatot megáldó Székely János római katolikus püspök kiemelte: abból az útból, amely Magyarországot összeköti Lengyelországgal, rengeteg áldás fakadt a történelem során.

Ezen az úton jött haza Szent László király, akinek édesanyja lengyel volt, ezen az úton ment ki Szent Kinga és Szent Hedvig, akik a „lengyel történelem csillagai”, ezen az úton jártak azok a magyar pálosok is, akik 1382-ben  megalapították a czestochowai Mária-kegyhelyet – idézte fel. Székely János felelevenítette, hogy ezen az úton mentek ki 1920 augusztusában azok a magyar katonák is, akik a visztulai csatában segítettek a lengyeleknek megvédeni függetlenségüket a Szovjetunióval szemben.
Szólt arról is, hogy Lengyelország adta a világnak Szent II. János Pál pápát, akinek fontos szerepe volt abban, hogy a közép-európai kommunista diktatúráknak végük lett.

A zarándokokat búcsúztató Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: az idei, ötödik czestohowai zarándoklat különlegessége, hogy a zarándokokhoz  csatlakoztak gyermekvédelemben gondozottak, fogyatékossággal élők és katonák is.

A zarándokoknak Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet kívánt jó utat.
A zarándokok két teljes napot töltenek majd Czestochowában, ahol szerda délben Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét. Csütörtökön Krakkóba utaznak, ahol az újonnan épült Szent II. János Pál-bazilikában  szentmise keretében a nemzeti egyházak képviselői ünnepélyesen megajándékozzák egymást a Győrből hozott Szent László-ereklyével és a lengyel Szent Hedvig-ereklyével. (mti)