A törvény előírja, hogy Szlovákiában minden 500 lakosnál nagyobb település kell, hogy rendelkezzen tűzoltóegylettel, de facto viszont ez az elv források hiányában nem működik. Ezt próbálja meg korrigálni a kormány valamelyest, igencsak fura körülmények közepette.

lebo4

2016 februárjáig (gyakorlatilag a parlamenti választásokig) 500 Lengyelországból vásárolt Ivecot, 300 régi, de felújított Tatra típusú tűzoltókocsit és 620 árvízvédelmi csomagot oszt ki a belügyminisztérium. Az autók összértéke mintegy 57 millió euró, melyeket ünnepi körülmények közt, egyfajta roadshow keretén belül adnak át a kormány és a parlament képviselői. Robert Kaliňák mellett több településen a Most-Híd elnöke és képviselői tűnnek fel rendszerint.

A Transparency International Slovensko (TIS) arra hívja fel ezzel kapcsolatban a figyelmet, hogy nem értik mi alapján vannak a rászoruló települések és tűzoltószervezetek kiválasztva. Ajnácskőn például nem fér be az „új” Tatra a garázsba. Martin Kollárik a TIS elemzője szerint a jelenség betudható egyfajta előkampánynak, a kormánypárt a csökkenő preferenciáit kívánja ellensúlyozni ezzel az állam pénzén. Hogy ebbe hogyan kerülnek bele a most-hidas politikusok az több kérdést is felvet.

Piros fehér zöld forgatakban Kaliňák
Ennek ellenére az egyes átadó ünnepségeket mégsem övezi euforikus hangulat. Az átadásokon kevés a laikus szemlélő, annak ellenére is, hogy széleskörű propagációval hirdetik, sőt ismeretlen helyekről érkező buszos nézők is megjelennek.

A TIS aggodalmát fejezte ki, hogy a kiválasztott települések esetleg nem-e politikai kapcsolatok révén lettek kiválasztva, de ez elemzésükből nem tűnik ki. Ráadásul a minisztérium is arra mutatott rá, hogy nincs politikai felhangja az osztásnak egyformán kapnak smeres irányítású és független vagy más pártszínű települések.

Nemrégen ilyenre került sor Somorján, Füleken, Ajnácskőn, Gernyőpusztán, Lénártfalán, Fügén és Sajószentkirályon is. Több tanú beszámolója szerint az egyes magyar lakta településeken a hírhedt belügyminiszter magyarul, „Jó napotot” köszönve üdvözölte az egybegyűlteket több ízben is. Ezt akár természetesnek is lehetne venni, ha nem pont az a személy tenne ilyen gesztust, aki ezeddig jobbára a magyarellenes atrocitások elsimítójaként tartottak számon (gondolhatunk itt Malina Hedvig
Mutatók
meghurcolására, a Dunaszerdahelyen tapasztalt rendőri túlkapások semmibevételére vagy a nyelvtörvény szankcionálására).

A tűzoltóautó-show (amely a rossz nyelvek szerint jó üzlet is egyesek számára) ősszel folytatódik tovább. Gömörből hazafelé a parlament alelnöke Osgyán környékén komoly autóbalesetet szenvedett, ám mentése és helyszínelése során tűzszerész-beavatkozásra nem volt szükség.

Forrás: Csonka Ákos, Felvidék.ma