sajto_mkp

Sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be az MKP pozsonyi székházában a párt listáján induló fiatal független jelöltek, Bauer Ildikó, Bóna Zoltán, Orosz Örs és Zachar Pál.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke emlékeztetett arra, hogy az MKP Országos Tanácsa még áprilisban döntött arról, hogy nyitott listával indulnak a 2016-os parlamenti választásokon. Abban is megegyezés született, hogy a választási lista 9-es sorszámú helyén független jelölt indul. A pártelnök hangsúlyozta, olyan fiatalokról van szó, akik már többször is bizonyították, hogy a közéletben megállják a helyüket, mint mondta: „velük vonzóbb lesz a listánk”.  Berényi József hozzátette, hogy még más független jelölteket is indíthatnak, a választási listáról az MKP Országos Tanácsának november 14-én sorra kerülő ülésén döntenek.

Orosz Örs (9. hely, Dunamocs) neve a Fórum Intézet munkatársaként és a gombaszögi nyári táborok szervezőjeként is ismert. Mint mondta, „megújulást” szeretnének a közéletben, ide tartozik a korrupció és a klientalizmus legyőzése is. Úgy véli, ezt hiába várnánk olyan politikusoktól, akik már 25 éve, gyakorlatilag a rendszerváltozás óta ott ülnek a parlamentben. „Függetlenek vagyunk az utóbbi 25 év botrányaitól, eredményeinket civilként, pártok befolyásától függetlenül értük el” – mondta. Az MKP-val korrekt együttműködésre törekszenek.

Zachar Pál (19. hely, Ipolyság, önkormányzati képviselő) a legfontosabbnak azt tartja, hogy a fiatalok a szülőföldjükön tudjanak érvényesülni. „Nagy problémát jelent a fiatalok kivándorlása, a hazatérésüket akarjuk segíteni, például egy ezt támogató alap létrehozásával” – mondta. Négyük közül is ketten Szlovákia határain túl végezték egyetemi tanulmányaikat, ma viszont mindannyian itt élnek és dolgoznak. Az MKP-t azért választották, mert kiáll a régióinkért, és nem partnere a Smer-nek. „Fontos, hogy együtt érjük el a kormányváltást” – tette hozzá.

Bóna Zoltán (39. hely, egyetemi hallgató Komáromban) elmondta, diákvezetőként megtanulta, hogy nem elég a partvonalon kívülről figyelni a történéseket. Aktívan kell részt venni a közéletben is, politikai szinten erre az MKP a legjobb partner. „A magyar nyelv használatának vagy az önkormányzatiságnak az igénylése nem magyarkodás, hanem legitim, demokratikus igény” –  hangsúlyozta. Szólt a kormányzó Smer arroganciájáról is, amely többek között a Bősön és Pereden tartott népszavazások eredményének ignorálásban mutatkozott meg. „Nem engedhetjük át az elhasználódott politikusoknak a következő négy évet, és a jövőnket” – mondta.

Bauer Ildikó (69. hely, Somorja) az átlátható együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Ezt majd három alapdokumentum is garantálja, mégpedig az MKP-val kötendő szerződés, a szlovákiai magyar közösséggel szembeni vállalás, valamint a „FIATAL FÜGGETLENEK” programja. A Facebook közösségi oldalon és hamarosan induló honlapjukon is elérhetőek lesznek. „Alternatívát szeretnénk kínálni a szlovákiai magyaroknak. Sportszerűen és fiatalosan szólítjuk meg az embereket” – mondta.

O.N.