agytrosztKínos élménybe szaladt bele a Most-Híd párt ifjúsági szervezetének elnöke a szervezet háziblogján. Az ifjú politikus a geopolitikai szakértő szerepében próbált tetszelegni, de a furcsa cikk igencsak kiverte a biztosítékot az olvasóknál.

Bugár Béla megnyilatkozásaiból köztudott, hogy a Most-Híd a bevándorlók befogadását szorgalmazó nyugat-európai álláspontot osztja a migránskérdésben, a Nyugat-Európához igazodás pedig egyúttal éles oroszellenességet is jelent manapság. Most erre a hajóra szállt fel a párt ifjúsági vezetője, az iskolai politikai kampányt tiltó törvényt lazán értelmező Morvay Katalin(a Duna Utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatónője) fia, Morvay Péter is. A Iuven ifjú titánja az amerikai-orosz világpolitikai konfliktusba beleállva, flegma felületességgel mondott teljesen egyoldalú ítéletet az ukrajnai és a szíriai orosz fellépésről, illetve Oroszország kommunikációs trükkjeiről.

A putyini propagandát elmarasztaló, ám meglehetősen ellenpropaganda-szagú cikk jócskán felháborította mind a szlovák, mind a magyar olvasókat. Nem is hagyták szó nélkül, és ízekre szedték a szerzővel együtt a szervezet facebook-oldalán. A cikket még hirdetésben is népszerűsítette a szerző – az olvasói reakciókból ítélve nem kellett volna.

Az elemzésnek álcázott, ám nyilvánvalóan kizárólag populista propagandacélokat szolgáló írás számos egyéb buktatón is fennakadt. Szergej Lavrov több mint tizenegy éve Oroszország külügyminisztere, a nemzetközi politika egyik közismert régi motorosa; a szerzőnek mégis sikerült Maria Zacharovát, az orosz külügyminisztérium sajtóosztályának újdonsült igazgatóját külügyminiszterként azonosítania.

A szíriai beavatkozással kapcsolatban előbb leírja a szerző, hogy az orosz gépek ellenzéki gerillacsoportok katonai támaszpontjait bombázzák, majd azon kesereg, hogy „nuku terroristák, annál több civil áldozat”. Nos, vagy a szerző vagy a világ élt eddig szörnyű félretájékozottságban, hiszen mindenki úgy tudja, hogy szélsőséges muszlim gerillák katonai(!)támaszpontjain viszonylag gyakran fordulnak meg terroristák, míg civilek annál ritkábban.

Ráadásként azt is megtudtuk, hogy a világ ukrajnai orosz lépésekre adott válasza „hatalmas pofont helyezett el a Nagy Medve hátsóján” – a felpofozott medvefenék kétségkívül a hónap legjobb képzavara. Maga a cikk viszont ékes példája annak, hogy a tudálékos hangnem nem jelent egyet a szakértelemmel.

Van azonban a történetnek pozitív üzenete is a Most-Híd számára. A párt ifiszervezetének facebook-oldalán két nyelven is megosztott cikk szlovák változatához ötször annyian szóltak hozzá, mint a magyarhoz. A jelek szerint beválik Bugárék számítása: az emberek veszik a lapot a párt szlovák felé eltolódó kommunikációjára, és a Most-Híd már jobban érdekli a szlovákokat, mint a magyarokat.

Vésey Kovács László, Felvidék.ma