tokaj1511A szerdai kihelyezett kormányülésen Robert Fico miniszterelnök azzal vádolta meg Simon Zsolt (Most-Híd) parlamenti képviselőt, hogy az még agrárminiszterként Magyarország érdekeit védte a Tokaj márkanév ügyében. A hídas politikus azonban állítja, mindig Szlovákia érdekeit szem előtt tartva cselekedett.

A tőketerebesi kormányülésen a szlovákiai Tokaji borvidék is szóba került, hiszen a Fico-kabinet úgy döntött, 100 ezer euróval támogatja annak fejlesztését, népszerűsítését. Ennek kapcsán merült fel Simon Zsolt egykori földművelésügyi miniszter neve. A kormányfő úgy véli,annak idején a Tokaj névhasználatot érintő eljárásban nem Szlovákia, hanem Magyarország érdekeit védte. „Bizonyíthatóan Szlovákia érdekeivel szembe ment, amennyiben a szlovákiai Tokaji borvidék védelmét illetően” – jelentette ki Fico.

Simon csütörtökön sajtótájékoztatón vágott vissza, hazugságoknak nevezve a miniszterelnök állításait. Szerinte Robert Fico újra bizonyította kormánya szakmai hiányosságát. „Ezt viszont hazugságokkal leplezi, ugyanis Tőketerebesen egyértelműen hazudott a Tokaj márka védelmével kapcsolatban. Az első Fico-kormány volt az, aki a Tokaj márkát veszélyeztette” – idézte fel Simon a hét évvel ezelőtt történteket. Elmondta, épp az első Fico-kormány idejében változtatta meg az Európai Bizottság a borok eredetének megjelölési feltételeit, a földrajzi megjelölés védelmét. Szerinte a márka védelme körüli probléma eredője legfőképp az, hogy a Fico-kormány szakmaiság hiányában módosította az idevonatkozó törvényt, figyelmen kívül hagyva annak negatív következményeit. Csak a választások előtt, 2010. áprilisában javította ki Fico kormánya a hibát.

„Azt, hogy Fico ez ügyben hibázott, végül bevallotta a törvénymódosítás indoklásában. Abban egyértelműen igazolta, hogy az, amit kormánya jóváhagyott 2009. júniusában veszélyeztette a Tokaj márkát Szlovákiában” – hangsúlyozta Simon. Elutasítja a személyes kritikát, amely a kihelyezett kormányülésen hangzott el a miniszterelnök részéről. „Kijelentem, hogy miniszterként és parlamenti képviselőként is Szlovákia érdekeit szem előtt tartva cselekedtem. Ebben az esetben is mindent megtettem annak érdekében, hogy a Fico által okozott káoszt jóvátegyem és megvédjem Tokajt.”

A képviselő egyben felszólította a kormányfőt, hogy Szlovákia védelmében bemutatott alkalmatlanságát ne hárítsa át másra és ne vezesse félre a polgárokat.

Forrás: BA, Felvidék.ma