szavay_istvan2

A Jobbik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Románia magyarországi nagykövete meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottságainak rendkívüli, együttes ülésén.

Szávay István, a párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, azért javasolták a múlt héten a bizottságok összehívását, mert Erdélyben az elmúlt hónapokban több magyarellenes intézkedést is lehetett tapasztalni. Szavai szerint „az elmúlt hónapok során Románia ismét visszafelé indult el a demokrácia és a kisebbségi jogok útján”.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett: számos régóta sérelmes kérdésben ma nincs megoldás, mint például a Mikó kollégium, a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karainak, vagy a kolozsvári Mátyás-szobron található történelemhamisító Iorga-idézet ügye. Az elmúlt hónapokban azonban még inkább „bekeményedni látszik a román hatalom” – fűzte hozzá. Az ellenzéki politikus több konkrét példát is említett.

  • Szovátán megbírságoltak egy férfit, mert a saját háza udvarán Wass Albert-szobrot állított.
  • Az Ismerős Arcok együttes sepsiszentgyörgyi koncertjére kommandósok törtek rá.
  • „Irredenta propaganda és gyűlöletkeltés” miatt perbe fogták a Kárpátia frontemberét, Petrás Jánost.
  • Megbüntették azokat a marosvásárhelyi civileket akik a városban (a törvényeknek megfelelően) kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki.
  • Csíkkozmáson eltávolíttatták a községháza magyar feliratát.

Ezeket a fenyegető tendenciákat tetézte be, hogy, december 1-én Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi vezetőjét, majd Szőcs Zoltánt, a szervezet erdélyi elnökét terrorizmussal vádolva letartóztatták. Ezzel kapcsolatban a mai napig nem mutattak fel egyetlen bizonyítékot sem – tette hozzá a politikus. A román hatóságok adósak a lefoglalt „csillagszórók és petárdák” tűzszerészeti vizsgálatának eredményével, a HVIM-esek lehallgatott beszélgetéseinek nyilvánosságra hozásával, illetve azzal is, hogy egyáltalán milyen jogalapon történtek ezek a lehallgatások, ha megtörténtek egyáltalán – sorolta Szávay.

Szavai szerint Bukarest célja nem csak a HVIM, hanem az egész, autonómiáért küzdő magyar közösség megfélemlítése. „Szomorúan látjuk, hogy a magyar külügyminisztériumnak nem sok szava volt az Erdélyben történt jogtiprásokhoz”. – tette hozzá. A Jobbik szeretne „ebben a kérdésben tisztán látni”, ezért Szávay István és a testület másik jobbikos tagja, Ander Balázs, valamint Gyöngyösi Márton és Vona Gábor kezdeményezte a nemzeti összetartozás bizottsága és a külügyi bizottság együttes, rendkívüli ülésének összehívását. A tanácskozáson meghallgatnák Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest, és Szijjártó Péter külügyminisztert és a román nagykövetet is. Ha a magyar diplomáciának eddig nem volt fontos, hogy bekéresse Románia budapesti nagykövetét, akkor majd megtesszük mi – szögezte le a képviselő.

A nemzeti összetartozás bizottságának esetében megvannak a rendkívüli ülés összehívásához szükséges aláírások, a külügyi bizottságban pedig Gyöngyösi Márton egyeztet a pártokkal a hiányzó egyetlen aláírás érdekében. Megjegyezte, a külügyi bizottság másik jobbikos tagja Vona Gábor pártelnök. Szávay reményét fejezte ki, hogy a kormánypárti képviselők is támogatni fogják a kezdeményezést. Rámutatott: mindkét bizottság kormánypárti vezetésű, így lényegében a Fideszen múlik, hogy akar-e foglalkozni az erdélyi magyarság jogainak lábbal tiprásával. Elmondta, a rendkívüli ülést január 12-ére kezdeményezik.

Forrás: alfahir.hu