nylibAz MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben a két szervezet emlékeztet arra: a The New York Times cikke tévesen azt állította, hogy egy magyar börtönőr erőszakot alkalmazott egy szír menekült nővel szemben.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetősége szerint kettős mércét alkalmaznak a magyarországi liberális jogvédők. A CÖF-CÖKA feltette a kérdést: „hol vannak ilyenkor a hazai Soros-jogvédők”?

A két szervezet álláspontja szerint kettős mérce érvényesül, ugyanis míg a magyar liberális jogvédők – a Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság és más szervezetek – „rendszeresen és előszeretettel kifogásolják a magyarországi börtönviszonyokat, rohannak Strasbourgba naponta”, a jogvédelmük mintha csak a terheltekre terjedne ki. Sokan azt gondolhatják, hogy számukra a büntetés-végrehajtásban dolgozók becsülete, emberi méltósága nem prioritás – tették hozzá.

Úgy fogalmaztak: ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan hozzáállás és gyakorlat, éppen ezért elvárják, hogy a liberális jogvédő szervezetek saját hitelességüket bizonyítva mindent tegyenek meg azért, hogy eloszlassák az összes kételyt a témában.

Ha nem így cselekszenek, „óhatatlanul rájuk ég annak bélyege”, hogy egyoldalúan közelítenek a büntetés-végrehajtás kérdéséhez, és mint idegen pénzekkel finanszírozott, hiteltelen és a megrendelő érdekeit szolgáló jogvédő szervezeteket tartja majd számon őket a magyar közvélemény – fűzték hozzá.

Egy ilyen helyzetben minden magyar civil jogvédő szervezetnek a leghatározottabban ki kell állnia a büntetés-végrehajtásban dolgozók becsületéért, így a CÖF-CÖKA ennek szellemében szolidaritást vállal az ártatlanul meghurcolt intézettel és annak munkatársaival – olvasható a közleményben.

tények/mti, fotó: pixabay