bugar_bela_komaromNem lesz védett faj a bevándorló – jelentette ki Robert Fico kormányfő a TA3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában, a szlovák politikai vezetés nem fogja félrevezetni a közvéleményt.

Bizonyosságot nyert szerinte, hogy a menekültválság biztonsági kockázatokkal jár.

Visszautasította, hogy a megnyilvánulásai megengedhetetlenek lennének. Kifejtette: ha valami baj történne, azok az újságírók kérnék számon rajta a mulasztásokat, akik most lebecsülik a veszélyeket. „Nem diplomatikus nyilatkozatokra van szükség, hanem arra, hogy megvédjük Szlovákiát és a schengeni határokat” – fogalmazott, a határokat pedig rendőröknek kell védeniük, nem diplomatáknak. A Kölnben történtek után Szlovákiában két fontos változás következik be. Az egyik, hogy a pénzügyi segélyt a külső schengeni határok védelmére fogják irányítani, nem az élelmiszerkészletek feltöltésére, a másik, hogy az ország nem tesz olyan lépést, még önkéntesen sem, ami zárt muzulmán közösség kialakulásához vezethetne Szlovákiában.

Fico elmondta: január 11-én levélben fordul Donald Tusk ET-elnökhöz és Jean-Claude Juncker EB-elnökhöz, hogy fontolják meg az európai határőrizeti és parti őrség egységeinek mielőbbi létrehozását.

A műsor többi politikus vendége közül Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke úgy fogalmazott, „Isten szereti Szlovákiát, így a bevándorlók eddig elkerülték az országot”, a helyzetet azonban nem szabad lebecsülni. Előre kell gondolkodni azon, hogy itt ne történhessenek a németországihoz hasonló esetek. Törvényeket kell módosítani, hogy „a szlovákok ne kerülhessenek kisebbségbe a saját államukban és ne molesztálhassák őket”. Javasolta, itt is vezessék be a burka viselésének és a mecsetek építésének tilalmát.

A #Sieť elnökének, Radoslav Procházkának viszont nem tetszik a kormány szóhasználata. Szerinte a migránsok jelentette veszély kisebb, mint az egészségügy összeomlásának vagy a stagnáló oktatásügynek, illetve a működésképtelen igazságszolgáltatásnak a veszélyei. Procházka szerint helyes lépés volt a kötelező kvóták elutasítása, és Európának joga van határai védelmére. Szerinte a gazdag Öböl-menti országoknak is be kellene szállniuk a migránsválság kezelésébe s akkor a helyzet másként nézne ki.

Ján Fígeľ, a KDH elnöke szerint Szlovákiában terrorveszélyt a befogadott guantanamói foglyok jelentenek, akiket „fehérházi belépő” fejében importált a kormány. A migránsválság veszélyeit ő a kormány választási propagandájának tartja.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint a más országok eseményeivel kapcsolatos kormányfői megnyilvánulások arra jók, hogy elfedjék a belpolitikai problémákat. Szerinte ezzel a kormány csak árt Szlovákia megítélésének. Félelemben akarja tartani az embereket, kollektív bűnösség elvével kezeli a migránsokat, ami például a zsidókkal kapcsolatos rossz tapasztalatokat idézi fel.

Forrás: -ngyr-, Felvidék.ma

***

Csáky Pál az MKP EP-képviselője, miután Bugár Béla a kisebbségi kérdésről vagy a magyar ügyekről egy szót sem szólt. közösségi oldalán feltette a kérdést: a kollektív bűnösséget csak a zsidókkal szemben alkalmazták?

Illusztrációs fotó: ON, a felvétel a komáromi Selye János Egyetemen készült 2013-ban