hamvado_cigarettavegJászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész. A jubiláló művésznőt egy korábbi interjú felelevenítésével köszöntjük.

Gyöngyösön született. 1988-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1986-tól a Madách Színház, 1988-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1990-től a Radnóti Színház, 1993-tól a Művész Színház, a Thália Színház, 1997 óta pedig a Kelemen László színkör tagja. Férje szintén színész, Rudolf Péter. 3 gyermekük van. Flóra, Olivér és Szonja.

Az alábbi villáminterjú 15 éve készült, amikor Nagy-Kálózy Eszter Szarka Gyula (Ghymes) meghívására a mátyusföldi Királyrévben akkor még működő Napszínház vendége volt.

Nagy-Kálózy Eszter: Megtaláltam az utat

Az Új Színház internet-oldalán egyetlen mondat szerepel Önről jellemzésül: „Az érzékeny nőiességű szerepektől a vad tréfákig mindenben kiváló”. Idejövet egyik kolléganőm azt mondta, hogy Nagy-Kálózy a jelen legnagyobb magyar színésznője…

— Ez túlzás, de tény, hogy úgy érzem, három év után megtaláltam azt az utat, amelyen haladni szeretnék és tudok is.

Kapcsolódik ehhez valamilyen álomszerep?

— Gyakran lépek fel a színpadon, mindig elsősorban az a szerep izgat, melyet épp akkor játszok el. De azért vannak olyan szerepek, melyek nagyon izgalmasnak tűnnek a számomra. Ilyen például Ibsen Nórája, s bár úgy érzem, hogy gondolatilag, filozófiailag már érett vagyok rá, eddig még nem került rá sor. És mivel mennek az évek, lehet, hogy ki is lépek lassan abból a korból, hogy azt eljátszhassam.

Szerintem ez is túlzás, de ebbe most ne bonyolódjunk bele. Most fejeződött be a várvavárt Karády-film forgatása. Ennek kapcsán Rudolf Péter megjegyezte, hogy Ön olyan csodálatosan énekelte a legendás Hamvadó cigarettavég című dalt, hogy szinte elállt a lélegzete. Nem gondolt esetleg énekesi karrierre is? Például egy önálló album kiadására?

— De igen. A vágy bennem van, de úgy érzem, hogy jelenleg még képzetlen vagyok erre. A Karády-daloknál nem a hangképzésen volt lényeg, hanem hogy rátaláljak a stílusra. Előfordulhat, hogy ha sikere lesz a filmnek, akkor valaki fantáziát lát majd a film zenei alapjának kiadásában. Ezt leszámítva egyelőre még más énekesi szereplés valószínűtlennek tűnik.

Rudolf Péter, a gyakori munkatárs, egyben a férje is. A Napszínházban óriási sikert arattak produkciójukkal. Szinte mindig együtt vannak. Lehet, hogy ez egy ideális házasság?

— Azt nem tudom, de tény, hogy nagyon szeretjük egymást. Ám nem dolgoztunk mindig együtt. Tíz éve vagyunk házasok, és csak most fedeztek fel bennünket egymásnak, mely által mi is felfedeztük magunkat egymásnak, és ez egy fantasztikus jó dolog. Szigorú kritikusai is vagyunk egymásnak — ez nem mehet másképp — de leírhatatlan jó érzés, mikor közös fellépésünkkor együtt fejezhetjük ki köszönetünket a közönségnek.

Oriskó Norbert (Ifi magazin, 2001. június)