bb_nrsrPozsony. A szókimondásáról ismert Igor Matovič (az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezéregyénisége) görbe tükröt tartott Bugár Béla elé, erre Bugár azt válaszolta, végzett Matovičcsal.

A pozsonyi törvényhozásban folyik a kormányprogram vitája. Az aktuality.sk szlovák hírportál tudósítása szerint Matovič Bugárnak elmondta: „Én csak számon kértem öntől a politikai baklövéseket, és azt fogom tenni a jövőben is. Az ellenzék dolga a kormányhatalom ellenőrzése. Éppúgy fogok önbe harapni, mint Robert Ficóba (Smer). Mondhatja, hogy velem végzett. Ön nem ismeretlen, hiszen 27 éve van a politikában. Ez alatt a 27 év alatt nem volt képes arra, hogy a felelősséget vállaljon a kormányban. A parlamentben volt végig, kényelmes dolog mosolyogni a kamerába, és semmiért sem vállalni a felelősséget.”

Bugár Béla pártelnökként négyszer volt részese kormánykoalíciós tárgyalásoknak, kétszer az MKP elnökeként, kétszer a Most-Híd vezetőjeként. Bugár mindig parlamenti alelnök volt, az általa támogatott kormány csak egyszer tudta kitölteni a teljes választási ciklust. Legutóbbi kormányszereplése csak másfél évig tartott Radičová kormányában – akkor az ellenzéket a Szlovák Nemzeti Párt és a Smer jelentette, Bugárék most éppen velük kormányoznak.

Tények.sk, on