A felvidéki magyarság fővárosának, Dunaszerdahelynek patinás iskolájában, a Vámbéry Ármin Gimnáziumban ma elballagtak a végzős diákok. Az ünnepi szónok Menyhárt József kerületi képviselő volt.

nyitokep

Az esős napon pont akkor sütött ki a nap, amikor kellett, az iskola udvarán megható ünnepségen zajlott a ballagás „hivatalos” része. Három osztály diákjai, tanáraik, iskolatársaik, barátaik, családtagjaik jelenlétében búcsúztak az iskolától.

zirig_ferencAz iskola igazgatója, Zirig Ferenc hangsúlyozta, bár véget ér egy korszak, a volt diákokat felnőttként is bármikor szeretettel visszavárják. „Isten áldjon Benneteket jókedvvel, bőséggel. Viszontlátásra” – mondta beszédének végén.

menyhart_jozsefMenyhárt József tagja a gimnázium iskolatanácsának is. Mint mondta, mégis inkább, mint volt diák szól a ballagókhoz, felidézte itt töltött diákéveit, az iskola szellemiségét, Vámbéry Ármin hagyatékát is. A diákoknak útravalóul Márai Sándor sorait tolmácsolta: „Mint a máglyán, úgy kell égni. Mint aki tudja, hogy valamiért égetik el, s nem tehet, nem is akar tenni semmit ez ellen. Nem elég megismerni az igazságot, nem elég megszövegezni, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette, elégni, az élet anyagát, a test szövetét is odadobni a lángoknak, melyek egyszerre perzselnek kívülről és belülről. Ezt a máglyát, melyre végül is oda kell állni minden embernek, aki az igazat akarja, ketten rakják: a hóhér és az áldozat. Nem lehet a végén megegyezni. Minden gyakorlat, tapasztalás, óvatosság hiábavaló. Nem segít semmi, a végén el kell égni, ha azt akarod, hogy valami megmaradjon abból, ami életed értelme volt.”, majd a mai kor stílusának megfelelően „Az Erő legyen veletek!” szavakkal kívánt sikereket a ballagóknak.

Megjutalmazták a legsikeresebb diákokat is, a két hét múlva sorra kerülő érettségi vizsgákhoz, majd az azt követő felvételi vizsgákhoz sok sikert kívántak nekik. És felcsendült a „Gaudeamus igitur…”

O.N., Felvidék.ma/Tények.sk

A végzős diákok és a tanári kar. További képek fb-oldalunkon.

vegzosok_3 vegzosok_2 vegzosok_1 tanarok