Lehet, hogy az idei olimpián férfiak fognak nőkkel versenyezni, mert leánynak érzik magukat! Így tisztességes versenyről aligha eshet szó…

ogender

Napról napra kapkodom a fejem, a józan ész hiányának láttán, mely a politikai korrektség áldozatául esik. Tudniillik, ami ma egyes különc és agresszív csoportoknak kényelmetlen, azt politikailag inkorrektnek kiáltják ki és ezáltal lesöprik az asztalról, mintha nem is létezne. Arra hivatkoznak, hogy így akarják minimalizálni bármilyen csoport, vagy közösség megsértését. De ez köntörfalazással, ügyeskedéssel és számítással jár.

Olvasom, politikailag korrekt a kukás helyett hulladéklogisztikai referenst mondani. A csillagászatban elterjedt a fekete lyuk kifejezés. Ez a téridő olyan tartománya, ahonnan az erős gravitáció miatt sem anyag, de még a fény sem tud elszökni. Azért nevezik lyuknak, mert a világűrnek ez a része mindent elnyel. De ezt a feketék sérelmesnek találják! Így ennek a kifejezésnek a használata ma már politikailag inkorrekt. Valahogy mindenki mimózaérzékeny lett. Lehet, hogy egyszer a feketeszén kifejezés is üldözendő lesz?

Ha a politikai inkorrektség történetét nézzük, akkor bizony nagyon tartózkodóknak kell lennünk. Mao Ce-tung Vörös könyvecskéjében jelent meg először. Az amerikai radikális baloldal ezt átvette és bunkónak használta politikai ellenfeleivel szemben.

Amerikában sem pihennek a petyhüdt agyúak. Ha korábban inkább gengszterekről olvastunk, most a transzneműek miatt hangos nemcsak a virtuális tér. Az ottani állami oktatási intézményekben úgy tartják tiszteletben a diákok nemi identitását, hogy szabadon választott nemük szerinti illemhelyet látogathatnak. Vannak államok, melyek ellenálltak. Ezeket heves támadások érték, sőt bojkott sújtotta őket.
Néhány tréfás kukkoló nemsokára nálunk is bemehet majd a női illemhelyre, mert lánynak érzi magát?

Az olimpiai játékok nagy népszerűségnek örvendenek, mert a világon sportrajongók milliói élnek, akik saját országuk versenyzőinek drukkolnak. Felhangzik a himnusz és az ember boldog. Igaz, nem sokat tett az eredményért, mégis saját sikereként könyveli el a győzelmet, és oka van ünnepelni, iddogálni, felvonulni, ricsajt csapni, boldognak lenni. De a politikai korrektség oltárán ezt is föl akarják áldozni.

Az augusztusi riói olimpiát is elérte a métely. Ugyanis ez lehet az első olyan olimpiai játék, amelyen a női sportolókkal férfiak fognak versenyezni, pusztán azért, mert transzgendereknek mondják magukat! Vagyis „átmeneti” embereknek.

Az Olimpiai Bizottság egy olyan szabályt fogadott el, amely lehetővé teszi a biológiailag férfi versenyzőknek, hogy nőkkel szálljanak versenybe. Akkor is, ha nem estek át sebészeti beavatkozáson. Az utóbbira nincs szükség – véleményük szerint – „a tisztességes verseny megőrzéséhez, és összeegyeztethetetlen lehet a jogfejlődéssel és emberi jogi fogalmakkal is.” Magyarán és mellőzve a maszlagot, egy biológiai férfi mérkőzhet minden korlátozás nélkül a nőkkel, mert politikailag így korrekt!

Hogy ezzel vissza lehet élni? Azzal a politikailag inkorrekt gyanúval kell élnem, hogy az Olimpiai Bizottság agytrösztje hiányos biológiai ismeretekkel rendelkezik. Tudom, hogy vannak női izompacsirták, de attól még a nők nem lesznek fizikailag egyformák a férfiakkal. Kisebb az izomtömegük, csontozatuk és egyes szervek nagyságában is különböznek a férfiaktól. A legerősebb női sportolók ereje alig haladja meg a férfiaknál mért átlagértéket. Persze, egyedi kivételek lehetnek, de az nem válhat meghatározóvá.
Ha most egy férfi úgy dönt, hogy nő, attól még a biológiai adottságai nem változnak meg. Kérdés, mennyire tisztességes, ha tesztoszteron-kezelésen és hormonterápián esik át. Úgy látszik, már senki sem emlékszik az egykori keletnémet női élsportolókra, akiket éppen ilyen kezeléssel tettek tönkre, nyomorították meg életüket. Fel kell viszont ebben a vonatkozásban tennünk a kérdést, vajon ez nem számít doppingnak? Ebben a vonatkozásban ez senkit sem érdekel?

Ahelyett, hogy a transznemű aktivisták áltudományos érveit cáfolnák, elfogadják azok nyomásgyakorlását, mert szerintük a mindenfajta hormonkezeléssel a biológiai férfilét előnyei eltűnnek. Ezt tudományosan nem sikerült bizonyítani. Még a beképzelt és politikai korrektséggel agymosott ember sem képes a velünk született adottságok egy részét megváltoztatni, pedig annak idején Karinthy Frigyes várta azt a boldog kort, amikor a férfiak szülni fognak.

Várhatóan idén nem sokan fognak élni ezzel az abszurd lehetőséggel. Ám ki tudja, akadhat férfi, aki így akar éremhez jutni. Az emberek a győzelemért bármire képesek. Az, hogy ez a nőket juttatja hátrányos helyzetbe, valahogy az olimpiai észkombájnokat nem érdekli.

De Szlovákiában ez az eszement gyakorlat érdekes dilemmát vethet föl. Nálunk ugyanis a külföldi nőket évtizedek óta „leovázzák”. Brigitte Bardotová vagy Sophia Lorenová, hogy most csak két, egykor sokat emlegetett színésznőt említsek, de a sportolóknak is kijutott. Most tehát a szlovák tudósítók gondban lesznek. Ovázzák a férfi versenyzőt, ha nőnek tartva magát versenyez?

Aki ezzel a felháborító gyakorlattal nem ért egyet és látja, senki sem meri kimondani, a király meztelen, egyet tehet. Aláírhatja azt a magyar nyelvű petíciót, melyet a CitizenGO tett közzé magyar nyelven. Amikor legutóbb néztem, már majd 30 ezren támogatták. Kérem írják alá Tisztelt Olvasóink is. Ne engedjük, hogy az emberi butaság győzedelmeskedjen néhány extravagáns eltorzult elme miatt és a női versenyzők hátrányos helyzetbe kerüljenek!

Forrás: Felvidék.ma, Balassa Zoltán