Idén is Budapesten, az Országház nagytermében tartották a Kurultaj ünnepélyes megnyitóját. A Magyar Törzsi Gyűlés fővédnöke, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke több mint száz fős delegációt fogadott. A hun-türk rokonságtudatot, a kulturális testvériséget, a közös hagyományok felkutatását ünnepelték Bugacon. 

hunok

Bíró András Zsolt főszervező, a Magyar Turán Alapítvány elnöke hangsúlyozta, a rendezvénnyel a határon átnyúló kapcsolatokat is ápolják, céljuk a magyar nemzet kulturális egyesítése és a rokon nemzetek kulturális közelítése egymás felé. A múltat a tudományosság alapján idézték meg, s ősi szokás szerint szertüzet gyújtottak.

A Felvidékről megtekinthették a Bodrogköz honfoglalás kori leletanyagát bemutató régészeti és antropológiai kiállítást, illetve a Vermes-törzs és a Felföldi Baranta Szövetség tagjainak bemutatóját. A seregszemlében több mint 300 gyalogos és lovas hagyományőrző vonult fel. Köztük és a közönség soraiban sok felvidékivel találkozhattunk.

Idén látogatórekord született: több mint 250 ezer ember fordult meg Bugacpusztán augusztus 12-14-e között.

A képek ugyan sokat elárulnak, de ezt a varázst mindenkinek élőben kell megtapasztalnia.

Forrás: Homoly Erzsébet, Felvidék.ma / fotó: MTI