Rio de Janeiro – A kajakos Kozák Danuta szerezte Magyarország 500. olimpiai érmét: az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve megnyerte csütörtökön az 500 méteres versenyt a riói játékokon.

danuta_arany

Az immár négyszeres olimpiai bajnok kajakos a csütörtöki döntőben a mezőnnyel jött el a rajttól. Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt. A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, a Rodrigo de Freitas Lagúna evezős és kajak-kenu központjának megtelt lelátóján szép számban jelenlévő magyar szurkolók nagy örömére annyira elhúzott a többiektől, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. A célba bő másfél hajóval a dán Emma Jörgensen előtt ért be. Harmadikként a tavaly világbajnok, Rióban 200 méteren aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington végzett.

Kozák – aki kedden Szabó Gabriellával párosban is győzött ezen a távon – a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte. Négy elsőségével most már ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa.

„Az elsődleges célom az volt, hogy egészségesen tudjak odaállni a rajthoz, és ki tudjam hozni magamból, ami bennem van. – mondta pár perccel a célba érkezése után. – Szeretném megköszönni Toman József csapatorvosnak, hogy helyre rakott, s az egész orvosi stábnak, meg az egész szövetségnek, hogy tartották bennem a lelket, és mentálisan is sokat segítettek” – utalt arra, hogy a hétfői, első vízre szállása előtti éjszaka hasmenése volt, és – a csapatorvos tájékoztatása szerint – bélfertőzéses szindróma alakult ki nála.

„A londoni olimpia után az volt a cél, hogy megvédjem a címem, ez még Magyarországon senkinek sem sikerült ebben a számban. Négyéves álmomat sikerült valóra váltani” – tette hozzá.

danuta_au
(Fotó: Kovács Tamás , MTI)

A magyarok az olimpiákon – a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint – eddig 175 arany-, 151 ezüst- és 174 bronzérmet nyertek.
A riói magyar küldöttség csütörtökig hét első, három második és négy harmadik helyet harcolt ki.

A női kajakosok 500 méteres döntőjének Kozákon kívül volt még egy magyar résztvevője, Ruzicic-Benedek Dalma – szerb színekben – hetedik lett.

  1. KOZÁK DANUTA (MAGYARORSZÁG) 1:52.494 p
    2. Emma Jörgensen (Dánia) 1:54.326
    3. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:54.372

MTI, Fotó: Kovács Tamás (MTI)