Gál Laura, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium diákja a döntőben

vers
Sikeres versmondó, megalapozott történelmi háttérrel. (Fotó: Gál Sándor) – forrás: Felvidék.ma

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt hirdetett valamennyi korosztály nem hivatásos, de tehetséges versmondói részére. A verseny háromfordulós és Gál Laura személyében felvidéki versenyzőnek is szoríthatunk.

A jelentkezőknek az első fordulóban vágatlan videót kellett beküldeniük saját, rögzített versmondásukról. Több mint kétszázan töltöttek fel videót a videómegosztóra. Innen majd száz versenyző jutott tovább, akiknek versvideoklipet kellett készíteniük. A második fordulóba 25 versmondót válogattak be. A többi versenyzőnek még közönségszavazás útján van esélye a döntőbe jutásra. A közönségszavazás 2016. szeptember 15-én indul, és október 31-én zárul.

Gál Laura, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium diákja azonban már most sikeresen vette az akadályokat, videója és videoklipje elnyerte a zsűri tetszését. A döntőbe közülük választ a szakmai zsűri 10-15 versenyzőt, akik élőben mutatkoznak be november 13-án a Nemzeti Színházban. Nyilván nem véletlen a dátum, hiszen ekkor ünnepeljük a magyar nyelv napját.

Gál Laura, a rimaszombati református gimnázium diákja. (Fotó: Gál Sándor)
Gál Laura, a rimaszombati református gimnázium diákja (Fotó: Gál Sándor)
A zsűriben a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei foglalnak helyet, úgy mint: Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Szabó László kommunikációs szakértő. A verseny védnöke Vidnyánszky Attila, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója.

“A verseny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. Régi álmunk volt, hogy a vers mindenfajta műfajban jelenjen meg” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kiss László. Hozzátette, hogy eleve feltételezték, a tehetséges versmondók tehetségesek a filmforgatásban is.

Gál Laura nem először bizonyítja rátermettségét. Számos győzelme van már, a Tompa Mihály Országos Versenyben többször volt már döntős, de Magyarországon is sikeres. A Nemzeti VERSenybe előbb Gál Sándor Novemberi játék című versét, majd Tompa Mihály A boldog sziget című költeményét dolgozta fel.

A Felvidék.ma-nak elárulta, hogy családi vállalkozásként valósult meg a videoklipje, amelybe besegítettek a szülei is.

„Szerettem volna, ha mindenki látja, hogy van egy boldog sziget. Számomra ez a családom, az otthonom, ahol jól érzem magam. Boldogságot jelentenek különleges, varázslatos történések is, amelyeket ritkán él át az ember. Ezt próbáltuk megjeleníteni a kisfilmben, de a végén jelezzük, hogy mindez csak álom, s visszacseppenünk a valóságba” – fejtette ki Laura.

A döntőben az első verssel kell szerepelni, így ennek a versenynek szintén érdekessége, hogy a versenyzők ismerik egymás alakításait. Laurának a felkészülése is arra épül, hogy tanulmányozza a videókat, csiszolgatja a saját előadását. Nagy büszkeséggel tölti el a szüleit, de a palóc magyarokat is, hogy sikerrel vette az akadályokat, és a Nemzeti Színházban is megmutathatja tehetségét szép anyanyelvén, palócul. Szorítunk neki!

Forrás: Homoly Erzsébet, Felvidék.ma