Egy széleskörű, össztársadalmi magyar-magyar párbeszédre lehetőséget adó, intézményesített fórum, az úgynevezett Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanács létrehozását kezdeményezi a Magyar Közösség Pártja (MKP) – jelentette be Országos Tanácsának (OT) a tisztújítást követő első ülése után a felvidéki magyar párt vezetése Naszvadon szombaton.

menyhart_mkp

A tervek szerint a fórum eszközül szolgál majd a megoldáskeresésre a felvidéki magyar közösséget aktuálisan érintő, illetve jövőjét befolyásoló kérdésekkel összefüggésben.

A Magyar Érdekképviseleti és Egyeztető Tanácsnak – amelynek összetételét egyelőre nem pontosították – minden országos szervezettségű magyar politikai és civil szervezet résztvevője lehet, illetve abban helyet kapnak majd az országos jellegű magyar intézmények képviselői a magyarok által lakott megyék, továbbá a jelentősebb magyarok lakta települések és az egyházak képviselői is.

A kezdeményezéssel azt is szeretnék elérni, hogy a felvidéki magyarságot érintő kérdések megvitatása – a kiút és megoldáskeresés – ne csak politikai pártok között zajló vitára korlátozódjon – mutatott rá Menyhárt József az MKP elnöke az OT ülése utáni sajtótájékoztatón.

„Úgy gondoljuk, hogy közösségünk létszámának riasztó fogyása – az, hogy 1991 és 2011 között több, mint 110 ezerrel csökkent a magukat magyarnak vallók száma – nem csupán a politikusokat, hanem minden magyar közszereplőt és országos intézményt kötelez arra, hogy részt vegyen ebben a párbeszédben” – hangsúlyozta Menyhárt József.

ory_peti_mkp

„Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy a magyar közösség létszámfogyatkozása és gazdasági problémái miatt elinduljon egy együttgondolkodás” – mondta a kezdeményezésről Őry Péter, az MKP OT elnöke. Hangsúlyozta: a felvidéki magyarságnak jövőképet kell adni, megmaradását biztosítani kell, s a kérdések megválaszolásához intézményi háttér is szükséges.

Az össztársadalmi magyar-magyar párbeszéd elindítására szolgáló fórum kialakításával a párt elnökségét bízta meg az OT, a fórum keretében tervezett egyeztetések első körét még az idén ősszel meg akarják tartani. A tervek szerint az első széleskörű fórumon az oktatás, a kultúra, és gazdaság a felvidéki magyarságot érintő kérdéseiről folyna, elsődlegesen szakmai diskurzus. (MTI)