Miután a Mediaworks Hungary Zrt. október 8-án bejelentette a Népszabadság napilap kiadásának felfüggesztését, Magyarországon Gyurcsány Ferencék háborognak, a Felvidéken pedig a liberális sajtó. Mi Duray Miklóst kérdeztük meg.

nsz_56

Szlovákiában az egyetlen magyarul megjelenő napilap (Új Szó) portálján egy nyilatkozatot is megjelent, mely alatt hétfő este kb. 100 szignó szerepelt. „Mi, a szlovákiai magyar média képviselői szolidaritást vállalunk a Népszabadság munkatársaival a lap megjelentetésének váratlan és a munkatársakkal, az olvasókkal és a közvéleménnyel szemben tisztességtelen felfüggesztése miatt.” Ezzel a mondattal indul a nyilatkozat (az egész elérhető itt.)

Ugyanakkor több felvidéki magyar közösségi oldalán figyelmeztetett, hogy nem árt emlékezni arra, milyen múlt van a Népszabadság mögött. Mi Duray Miklós politikust, írót kérdeztük: „Milyen gondolatokat ébresztett Önben a Népszabadság napilap megszűnése, illetve az, hogy számos felvidéki értelmiségi személy adott hangot ezzel kapcsolatban elégedetlenségének?

„Az MSZP pártlapja 1956. novemberétől jelent meg ezen a néven (korábban Szabad Nép volt a lap neve – szerk. megj.). Nekem nem az elnevezéssel van gondom, hanem azzal, hogy a Népszabadság tevékenységével az 1956-os forradalom utáni az elnyomás szimbólumává vált, a kádári terror megtestesítője volt.  Így megszűnése akár erkölcsi jóvátétel is lehet. Azok, akik most a sajtószabadságon esett csorbaként sérelmezik a lap megszűnését, nem tudatosítják, hogy ez a lap volt az 1956-utáni erkölcsi rombolás és diktatúra egyik meghatározó eszköze” – mondta Duray.

Tények.sk, on – megjelent a Felvidék.ma portálon