Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke és Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke pénteken Pozsonyban sajtóreggeli keretében tájékoztatták az újságírókat az időszerű politikai kérdésekről, köztük a november 21-i magyar-magyar párbeszédről.

mkp_sajtoreggeli
Fotó: O.N./Tények.sk

Menyhárt József röviden visszatekintett az elmúlt hónap történéseire, majd ismertette a novemberben sorra kerülő eseményeket. Ide tartoznak a holnapi időközi önkormányzati választások is Bodak, Csata, Kistárkány és Rimaszécs községekben, november 20-án Kassán adják át a Pro Probitate – Helytállásért díjat, 25-én lesz a„gömöri összetartozás napja”, következik az 1989-es rendszerváltás évfordulója, és folytatódnak a rendszeres, régióink helyzetét felmérő utazások is, ezúttal a Losonci, a Nagyrőcei és az Érsekújvári járásokba.

A legizgalmasabb dátumnak november 21-e ígérkezik, ekkor kerül sor Dunaszerdahelyen az ún. „magyar–magyar párbeszédre”. A tanácskozásra többek között meghívást kaptak a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szövetség a Közös Célokért, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a történelmi egyházak, a cserkészszövetség, az ifjúsági szervezetek, az MKP és a Híd képviselői. A résztvevők elsőként egy-egy előadást hallgatnak meg a felvidéki magyarság demográfiai helyzetéről, illetve oktatásügyünkről, és ezt követően jön a vita. „Kezdjük el a párbeszédet” – mondta Menyhárt József, aki bízik abban, hogy a dunaszerdahelyi tanácskozást további eszmecserék és szakmai eredmények követik majd.

Őry Péter tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a törvényben előírt 30 napon túl kaptak választ a kulturális minisztériumból azon beadványukkal kapcsolatban, miszerint a közszolgálati médiáról szóló törvény ugyan kimondja, hogy a műsorstruktúránál figyelembe kell venni a nemzetiségek arányát is, a gyakorlatban ez nem valósul meg. A válasz szerint pozitív elmozdulásra nincs lehetőség, ezért az MKP újabb jogi lépéseket tesz. „Van egy hatályos törvény, melyet sem az állam, sem a szolgáltatók nem tartanak be, ezért az MKP újabb jogi lépéseket tesz” – mondta az MKP OT elnöke. (on)