Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke  múlt heti erdélyi körútján emlékeztetett arra, hogy „Az erdélyi magyarok számára a Felvidék intő jel, ahol egyszerű nemzetárulás történt”.

Bugár Béla pártelnökkel kapcsolatban leszögezte: „Amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák-magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul.”

Kövér László a Martosi Szabadegyetemen (2014)
Kövér László a Martosi Szabadegyetemen (2014)

Kövér László egyébként már négy éve is hasonlóan nyilatkozott. „Azt gondolom, hogy az, amit a Most csinál, az a magyar nemzeti közösség asszimilációjához való politikai hozzájárulás” – mondta 2012-ben.

Azt, hogy Kövér László nincs egyedül véleményével, mutatja az is, hogy Potápi János Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Új Szó szombati számában így nyilatkozott: „Kövér László kijelentései számomra eddig mindig igaznak bizonyultak. Én nem fogalmazok keményen, ettől függetlenül azt gondolom, hogy nagy véleménykülönbség nincs a politikusaink között. Kövér László független szubjektum, megteheti, hogy így fogalmaz, s ha jobban kibontjuk az igazság minden szeletét, ahogy Gyurcsány Ferenc mondta, akkor sok igazságot találunk ebben a kijelentésben.”

Mint ismeretes, Bugár Béla pártja, a Most-Híd most a Robert Fico miniszterelnök vezette Smerrel és az Andrej Danko (Ján Slota utódja) által irányított Szlovák Nemzeti Párttal kormányoznak Szlovákiában. Bugár pártja ezzel a koalícióval minden bizonnyal elveszítette szlovák választóit, nélkülük viszont aligha boldogulnának a választási küszöbértékkel.

Tények/on