Gyertyás felvonulással tisztelgett csütörtök este Nagyszalonta lakossága a városban kétszáz évvel ezelőtt született Arany János nagysága előtt.

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a párt alelnöke (b) megkoszorúzza Arany János szobrát a partiumi Nagyszalontán az Arany-emlékév rendezvénysorozatának megnyitója napján, a költő születésének 200. évfordulóján, 2017. március 2-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A bicentenárium nagyszalontai ünnepségsorozata délután a város központjában álló szoborparkban kórusművekkel, szavalatokkal, majd Arany János szobra megkoszorúzásával folytatódott.

A költőt egy lócán ülve megjelenítő szobor mellett mondott beszédében Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora többek között arról beszélt, hogy Arany János életpályája bizonyság arra, hogy szorgalommal és kitartással a legszerényebb lakból is el lehet jutni az akadémia nagyságáig. „Soha nem fakuló költészete pedig azt példázza, hogyha a tudás és a tehetség az anyanyelv és a szülőföld iránti alázattal párosul, akkor halhatatlan, elpusztíthatatlan lesz az eredmény” – fogalmazott Cseke Attila.
A rendezvényen felszólaló Németh Szilárd országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Nagyszalontán az Arany-emlékévben nyithatja meg kapuit a magyar kormány támogatásával már felépült kollégium, amely a dél-bihari szórványban élő magyar gyermekek számára teremti majd meg az anyanyelvi továbbtanulás lehetőségét. Úgy vélte: a kollégium és az Arany János Gimnázium biztosítja, hogy a költő születésének a háromszázadik évfordulóján is beszéljenek a városban magyarul.

A bicentenáriumi nagyszalontai rendezvénysorozat este a nagyváradi Szigligeti Színház Honnan és hová – Arany János költészete című előadásának a bemutatásával zárul. (mti)