Ma, 2017. 5. 24-én civil szervezeteink tagsága és a hozzánk forduló lakosok nevében (villámpostán és postai úton is) köszönetnyilvánítást juttattunk el a RegioJet a. s. vezetőségéhez, a Pozsony – Dunaszerdahely – Komárom vasútvonalon újonnan üzembe helyezet vasúti szerelvényükön 2017. május 9-től bevezetett kezdeményezésükért, melynek köszönhetően a megállók, közlemények és figyelmeztetések bejelentése magyar nyelven is elhangzik ezen járatuk hangosbemondójából.

Egyúttal kérelemmel fordultunk irányukba, hogy haladó szellemiségű projektjüket, mely a hangosbemondón keresztül magyarul is elhangzó megállók, közlemények és figyelmeztetések bejelentésének bebiztosítására vonatkozik, terjesszék ki és vezessék be a többi közlekedési eszközük járatain is.

Kérelmünk jogosságát azzal is indokoltuk, hogy „az érintett régiókban a magyar közösség tagjainak fogyasztóvédelmi és nyelvhasználati jogai terén elkövetett szabálysértéseket tapasztalunk, melyek főleg abban nyilvánulnak meg, hogy a feliratokat vagy tájékoztatásokat, beleértve a hangosbemondók tájékoztatásait is, melyek az SzK állampolgárai életének, egészségének, biztonságának vagy vagyonának fenyegetettségét érintő információk, nem közlik e régiók többségi lakosainak regionális nyelvén, azaz magyarul. Az ilyen eljárások nem csupán a vonatkozó nemzetközi jogszabályok és az SzK vonatkozó törvényeinek intézkedéseivel ellentétesek, hanem természetüknél fogva közvetlenül vagy közvetve veszélyeztetik az érintett fogyasztók biztonságát, miközben legsúlyosabban a leginkább rászoruló személyeket, t. i. a kiskorú gyermekeket, a nyugdíjas korú és az alacsonyabb végzettségű személyeket, illetve a fogyatékkal élőket érintik. Kisebb csodának minősíthető, hogy az említett térségekben élő lakosok körében ez idáig nem következett be komolyabb életveszélyt vagy egyéb sérelmet okozó állapot.”

Levelünk pontos szövege a mellékletben található.

Reményeink szerint kezdeményezésünk előrelépést hoz a magyar nyelvhasználati jogérvényesítésben, a biztonság- és a fogyasztóvédelmi előírások betartása terén, egyúttal más személyeket vagy szervezeteket is motiválhat hasonló jellegű beadványok megfogalmazására.

Polgár Hajnalka a Magyar Polgári Kör alelnöke