A Magyar Közösség Pártja Országos Tanács (MKP OT) támogatja az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) által kidolgozott  MinoritySafePack kezdeményezést, amelynek célja, hogy az unió tagállamaiban élő őshonos, nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmét szolgáló uniós jogszabályok szülessenek. Ahhoz, hogy az Európai Bizottság elindítsa a kezdeményezésnek megfelelő jogalkotási folyamatot, az EU legalább hét tagállamában összesen egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni. A FUEN májusi kolozsvári kongresszusán (2017. május 20-án) szimbolikusan elindította az összeurópai aláírásgyűjtést. Az aláírások tényleges összegyűjtése a FUEN-tagszervezetek feladata. Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja szervezi ezt a munkát, Berényi József vezetésével. Az MKP a  2017. augusztus 18-án Dunaszerdahelyen megtartott sajtótájékoztató keretében indította el a szlovákiai aláírásgyűjtést.

Az MKP Országos Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatón Berényi József elmondta:
„Először folytatunk EU-s szinten aláírásgyűjtést. Mindenki érzi ennek a felelősségét.
Tény és való, hogy a kérdőívek kissé bonyolultak, de ezen nem tudunk változtatni, ugyanis ilyen az Európai Unió elvárása. Erről is tájékoztatnunk kell a polgárokat.
Az aláírt íveket a szlovák belügyminisztérium fogja ellenőrizni. Nem szeretnénk egyetlen aláírást sem elveszíteni, ezért rendkívül fontos, hogy helyesen és pontosan legyenek azok kitöltve.

A cél nemes: legyen az Európai Unióban olyan törvény, mely védelmezi a nemzeti közösségeket. Ha valaki törvényt sért, az szankcionálható. Sok országgal szemben indult már eddig is amiatt, hogy az nem tartotta be az uniós normákat.
Legalább ötvenezer aláírást akarunk összegyűjteni, ezt elvárja tőlünk a nemzetközi közvélemény és a FUEN is és további sorstársaink is, mint például a finnországi svédek vagy a Dél-tiroli németek. Ennek az elvárásnak széles körű összefogással próbálunk megfelelni”. (on)

forrás: mkp.sk