Két hét után újabb tétmeccsen lépett pályára a DAC, ezúttal a Zólyombrézó otthonában, ahonnan két góllal térhettek haza.

Ljubicic és Huk, a két gólszerző (Fotó: Felvidék.ma/archív)

Az első félidőben a két csapat kiegyenlítetten játszott, mindkét oldalon kevés helyzetet dolgoztak ki és azokból sem született gól. A jó hangulatú mérkőzésen az első találatra a 65 percig kellett várni, amelynek a DAC szurkolói örülhettek. Huk ugyanis a labdát Malec elé tette, viszont a hórihorgas csatár elcsúszott, de a labda újra Huk elé került, aki a labdát közelről a kapuba vágta – 0:1.

A helyzet érdekessége, hogy ez volt Huk első gólja a dunaszerdahelyi csapatban. A mérkőzésre kilátogató 219 DAC drukker, a fürge lábú, univerzális védőnek nagyon találékonyan a „hipp-hopp, jön Huk” rigmussal köszönte meg a gólt. A vezető találat után a vasgyáriak a hátrányuk ellenére visszafogott iramban futballoztak. A dunaszerdahelyiek ezt kihasználva élénken játszottak, és ez meg is hozta a játékidő végére az eredményt, mert a 88. percben Malec passzát követően Ljubicic a vasgyáriak kapusa, Kociak mögé begyötörte a labdát, beállítva a végeredményt. – 0:2.

Ez az idegenben nyert mérkőzés, és a hazahozott három pont jelenleg a Fortuna Liga harmadik helyére hozta fel a dunaszerdahelyieket, amelyet meg is tarthatnak, ha ma nem nyer a Nyitra a Zsolna ellen. A sárga-kék csapat elégedett hangulatban és motiváltan tért haza a Csallóköz szívébe.

A következő kihívás jövő hét szerdán, ismét idegenben vár rájuk, ahol a Slovnaft Kupában eredményesen előre jutó negyedik ligás, kassai járásbeli csapat, a Spartak Mecenzéf ellen lépnek pályára a nyolcaddöntőben. A kis csapat érdekes teljesítményt nyújt, hiszen kiejtette már a Szenica és a Trencsén csapatát is.

HA/Felvidék.ma