2018. június 2-án, szombaton a Duna Médiaszolgáltató ötödik alkalommal rendezi meg egész napos kulturális rendezvényét az erdélyi Torockón. A térség sikeres közösségi háza, a Duna-Ház kiemelt programját a nemzeti összetartozás napjához közeli hétvégére időzítik a szervezők.

A jubileumi Duna Nap eseményeiről hírt ad a közmédia is.  Keresztes Ildikó, Vikidál Gyula és Varga Miklós rendhagyó zenei anyaggal készül. A nap egyik legjobban várt eseményét a Duna Televízió élőben közvetíti. Az Összetartozás koncertet követően az egyik legsikeresebb magyar rockzenekar, az Edda Művek lép színpadra.

A nagyszabású rendezvényen egész nap számos tartalmas program várja a látogatókat. Az V. Duna Napot 11 órakor a Csillagösvényen című erdélyi magyar írók, költők alakját megidéző szabadtéri kiállítással nyitják meg a szervezők. A tárlathoz kapcsolódva Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók az erdélyi magyar irodalom remekműveit szólaltatják meg.

Reggel 10 órától délután 16 óráig változatos gyermekprogramok, kreatív foglalkozások, népi játékok, népdal- és néptánctanítás, 11:30-tól a Karaván együttes családi koncertje, 14 órától pedig a Kolozsvári Puck Bábszínház Ha én lennék Mátyás király című bábjátéka várja a családokat.

A Torockói Íjász Szer íjász bemutatóval és oktatással, a Nagyenyedi Magyar Cserkészszövetség ügyességi játékokkal és humoros versenyekkel csatlakozik a naphoz.

Az esti koncertek felvezetéseként, a Szilas Néptáncegyüttes és vendégtáncosai látványos néptánc- és népviselet-bemutatóval vonulnak fel Torockó utcáin. A programhoz minden táncos lábú jelenlévő csatlakozhat a családi táncházban. A talpalávalót a dési Rezeda zenekar húzza.

Filmvetítés, könyvvásár, könyvbemutató, népművészeti és kézműves kirakodóvásár, jótékonysági süteményvásár, valamint helyi gasztronómiai különlegességek gazdagítják a programot. A napot tűzijáték zárja.

A belépés a Duna Nap összes rendezvényére ingyenes.

Folyamatosan frissülő információk:

http://www.duna-haz.com

https://www.facebook.com/dunahaztorocko

Forrás: GYR/Duna MSZ