Orbán Viktor miniszterelnök (k) elõadást tart a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdõn 2018. július 28-án. Mellette Németh Zsolt, az Országgyûlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tõkés László európai parlamenti képviselõ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. (Fotó: Veres Nándor, MTI)

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szombaton, július 28-án tartott előadást a Bálványosi Szabadegyetemen. A világ ügyeiről szólt, felmérte a távlatokat és a saját lehetőségeinket.

Vázolta az elmúlt év eseményeit, hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencei magyarság megugrott egy küszöböt. Az egymilliomodik állampolgárt köszönthették. A nemzetépítés sikeres. Mint kiemelte: „április 8-án bebizonyosodott, ha kell, akkor egy akarattal tudunk dönteni, s képesek vagyunk egy nemzetként mozdulni.”

Új korszaképítés a feladat

Eddig a Fidesz 16 évet volt ellenzékben, 12 évet kormányzott. Négy év után helyre áll az egyensúly. Jelezte: „a kormány sportemberekből áll, s nem érjük be döntetlennel”. Nemzeti és keresztény alapokon nyugvó új alkotmányos rendet építenek.

Kulturális korszakba ágyazzák a politikai rendszert. Itt robbant ki a vita. Szeptembertől pedig még nagyobb változások előtt állunk. Az alap szilárd és tartós. Korszaképítés a feladat, erre hatalmazta fel a 2018-as választás a kormányt.

Nagy célokat tűznek maguk elé, amelyek értelmet adnak a következő évek munkájának. 2030-ig Magyarország az EU 5 legjobb, legversenyképesebb országa közé kell hogy tartozzon. Meg kell teremteni az energia függetlenséget, visszaszorítani a népbetegségeket.

Az egész Kárpát-medencét újjá kell építeni

„Újra erősek, elszántak vagyunk. Bebizonyítottuk, hogy aki velünk együttműködik, jól jár. Kössük össze országainkat gyorsforgalmi és vasúthálózattal. Védelmi politika, haderő összehangolása. Fektessünk be térségeinkbe is. Építsük meg közösen a Kárpát-medencét a kölcsönös tisztelettel” – hangsúlyozta.

100 éve lépett be Románia a modern korszakába, a románoktól azt kérjük, hogy értsék meg, nekünk nincs mit ünnepelnünk. S tény, hogy ez alatt az idő alatt a románok nem tudtak mit kezdeni az itt élő magyarokkal – jegyezte meg.

Ezzel párhuzamosan fel kell építenünk Közép-Európát is. Erős, biztonságos gazdasági térséget kell felépíteni. Sajátos kultúrájú térség vagyunk, amit el kell fogadtatni.

Orbán Viktor öt tézist fogalmazott meg. Mint kifejtette, minden közép-európai országnak joga van a kultúrájához, a hagyományos családmodellhez, joga van, hogy megvédje a gazdaságát, a határait, hogy ragaszkodjon az egy nemzet, egy szavazat elvéhez. „Van élet a globalizmuson túl” – tette hozzá.

Nyugat-Európában nincs demokrácia

Kifejtette, az EU ma primitív orosz politikát folytat, ehelyett tagolt Oroszország politikára lenne szükség. Törökország, Egyiptom, Izrael stabilitása nagyon lényeges, amely megvéd az ellenőrizetlen migráns-fenyegettségtől, Európa biztonsága ezen múlik. Európának viszont tudnia kell biztosítani a saját védelmét.

Brüsszelt a bürokrácia szelleme uralja. Az európai elit csődöt mondott, megtagadta a gyökereit, a nyílt társadalom Európáját építi, ahol az emberek lecserélhetőek bevándorlókra, s nincs garantálva a biztonság. Az Európai Bizottság napjai is megvannak számolva. Az alapszerződés szerint pedig pártatlannak, elfogulatlannak kell lennie. Ezzel szemben egy európai szocializmus felépítésén dolgozik.

Nyugat-Európában nem demokrácia, hanem liberalizmus van, s megszűnt a szólás és sajtószabadság. Az európai polgárokat elzárják attól, hogy szembesüljenek a valósággal.

Összpontosítani kell az erőnket a 2019-es EU-választásra

Nagy és döntő jelentőségű választások állnak előttünk. Az európai elit láthatóan ideges, elakadhat a Soros-terv. „Nekünk elemi érdekünk, hogy meg is akasszuk. Ugyanakkor ellenfeleink közel járnak a sikerhez” – mondta.

Kereszténydemokrata elitre kell leváltani a liberális elitet. Ez nem arról szól, a hitelveket kell védeni. Hanem az emberi méltóságot, a családot, a nemzetet, a hitbéli közösségeket kell védeni. A szellemi természeti kérdésekben le kell szögezni, hogy a kereszténydemokrácia nem lehet liberális.

„Mi jövünk, higgadtan, elkötelezetten. Az antikommunista, keresztény érzelmű, nemzeti elit jön” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor előadását Tusványosról az M1 élőben közvetítette.

Forrás: HE/Felvidék.ma

Fotó: Bodó Károly/mkp-fb