Kóbor János: Az Omega elsősorban csapat, hivatásunkra egyfajta vallásként tekintünk (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Néhány nappal a szenteste előtt, december 20-án a pozsonyi NTC-ben lép fel az Omega együttes, melynek frontembere, Kóbor János csütörtök délben Szlovákia fővárosában sajtótájékoztatón szólt a koncertről és az azt követő elképzeléseikről.

Két éve Kassa volt, tavaly Budapest, az idén pedig Pozsony lesz az évzáró Omega-koncert helyszíne. Most is lesznek neves vendégzenészek, Kóbor János nagyon sajnálja, hogy a tavaly elhunyt Marian Varga, a kiváló szlovák rockzenész már nem lehet körükben.

Az előzenekar a női tagokból verbuválódott Wasted Strings lesz, amely szintén képviseltette magát a sajtótájékoztatón. A menedzsment részéről Ján H. Špaňo ült a sajtóasztalnál. Mindannyian nagyon várják december 20-át, és biztosak abban, hogy a koncert közönségének felejthetetlen élményben lesz része.

Kóbor János elmondta, gyakorlatilag jövőre már 60 éves a zenekar, hiszen az Omega elnevezés előtt Laux Józseffel és Benkő Lászlóval már évekkel korábban együtt zenéltek.
A születésnapoknál azonban betartják a „hivatalos” 1962-es Omega-indulást. A zenekar formában van, ezt mutatja az is, hogy a pozsonyi fellépés előtt még négy magyarországi Omega-oratóriumi adventi koncert lesz.

Kóbor János hangsúlyozta, az Omegánál a csapat a fontos. Egyetlen céljuk, hogy megfeleljenek annak az elvárásnak, amire az Omega név kötelezi őket, náluk a minőség megtartása, emelése alapvető követelmény. „Benkő Lacival beszéltünk már arról is, hogy tulajdonképpen csodálatos dolog lenne, ha az Omega csapatként bennünket is túlélne.” – mondta. Folyamatosan készülnek, alkotnak ma is, készül az Omega-Testamentum, de távolabbra is tekintenek. A zenekar mindig képes volt a megújulásra, öt-hat stílust is váltottak, míg eljutottak a mostani klasszikus szimfonikus rockzenéig.

Kóbor János ugyan már a 77. életévébe lépett, ám egészen 2021-ig vonatkozó álmai, konkrét tervei is vannak az Omegával. Akkorra Budapesten elkészül az új Puskás Ferenc Stadion, melynek elődjét, a Népstadiont négyszer is megtöltötték.

Az asztalnál a sajtótájékoztató résztvevői (a kép jobb oldalán a cikk szerzője)

Az Omegát gyakran „keleti Rolling Stones”-ként is emlegették, ezért egy csodálatos korszakzáró lehetne, ha az Omega és a Rolex óragyárak megszerveznének egy Omega és Rolling Stones közös koncertet az új stadionba.

„Az Omegát garantálom, a Rolexen múlik a dolog” – mondta az Omega együttes frontembere. Hozzátette, az sem búcsúkoncert lenne, hiszen számukra a zenélés egyfajta hit és vallás is.

Forrás: Oriskó Norbert/Felvidék.ma