A Ligás Klubok Uniójának (ÚLK) Futball a városban projektje most pénteken következő megállójához érkezik – a dunaszerdahelyi MOL Arénához.

A Futball a városban (Futbal v meste) egyike az ÚLK egészéves projektjeinek, melynek célja közelebb hozni azt a szurkolókhoz, egészen testközelbe. Szlovákia 12 városában street futballtornákat játszanak, és ezek mellett további futballattrakciók is várhatók. A szurkolóknak lehetőségük nyílik futballozni, bekapcsolódni egyéni versenyekbe és találkozni a Fortuna Liga játékosaival. A legvégén a legjobbak a fináléban találkoznak” – nyilatkozta az ÚLK ügyvezető igazgatója, Michal Mertinyák.

A projekt az aktuális szezonban fokozatosan ellátogat minden városba, melyben Fortuna Ligát játszanak. Dunaszerdahely már most pénteken sorra kerül – 12.00-tól kezdődik a fiataloknak szóló torna és 16.00-tól a háromtagú felnőtt csapatoké.

Mindkét győztes csapat, a fiatalok és a felnőttek kategóriájában is, továbbjutnak az országos döntőbe, melyet június 5-én a pozsonyi Eurovea bevásárlóközpont mellett, a Duna-parton rendeznek. A végső győztesek a díjakon kívül all-inclusive utazást nyerhetnek a szlovák válogatott Stanislav Lobotkához, aki a spanyol Celta Vigo játékosa és a projekt nagykövete. A programból nem hiányozhat a játékos egy mérkőzésén való részvétel, illetve a Lobotkával való személyes találkozás sem.

A Futball a városban – 2019. május 10., péntek
helyszín: a MOL Aréna B tribünje mögötti parkoló
a gyermektorna startja: 12.00 (cca. 16.00-ig)
a DAC A-csapatának autogramosztása: cca. 15.00–16.00
a felnőtt torna startja: cca. 16.00

A felnőtt tornára való regisztráció a https://futbalvmeste.sk/registracia/ oldalon zajlik.

Forrás: nk/fcdac.sk