Menyhárt József MKP-elnök a dunaszerdahelyi FUEN-kongresszuson (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

A felvidéki magyar közösség állt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusának mai, dunaszerdahelyi munkanapjának fókuszában.

A felvidéki magyar szervezetek közül a Magyar Közösség Pártja tagja a FUEN-nek, így a párt erős képviselettel van jelen a kongresszuson is, küldöttek és előadók tekintetében egyaránt – így volt ez a közgyűlés Pozsonyban és Bazinban tartott programján is. Az MKP Országos Elnökségéből Menyhárt József elnök, Kiss Beáta alelnök és Berényi József elnökségi tag tartottak előadást.

A mintegy 400 résztvevőt, köztük számos európai kisebbség képviselőjét, Hájos Zoltán, a város polgármestere köszöntötte.  Dunaszerdahely nevezetességei között említette a DAC futballcsapatot is, amely a felvidéki magyaroknak legalább annyira szívügye, mint a katalánoknak az FC Barcelona.

A délelőtti dunaszerdahelyi FUEN-fórum résztvevői (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Vincze Loránt, a FUEN-elnöke tájékoztatott arról, hogy a nemzetközi szervezet közgyűlésein hagyományosan ellátogatnak az országban élő nemzeti kisebbségek által lakott régiókba, így természetes, hogy egy szlovákiai kongresszuson a felvidéki magyarság mindennapjaival is megismerkednek.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy

a két évvel ezelőtti kongresszuson indult el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, amelyet több mint egymillióan írtak alá. Az államtitkár külön kiemelte a Magyar Közösség Pártja szerepét, amely a felvidéki magyarok között szervezte meg az aláírásgyűjtést.

Menyhárt József házigazdaként is üdvözölte a FUEN-küldötteit, miután az MKP társrendezője is a kongresszusnak. Dunaszerdahelyt a Felvidék szívének nevezte.  Miután Vincze Loránt FUEN-elnök az RMDSZ színeiben megválasztott európai parlamenti képviselő is lett, az MKP elnöke az EP-képviselet nélkül maradt felvidéki magyarság ügyeinek brüsszeli felkarolására is kérte.

Az itthoni feladatok közül a jövő évi parlamenti választásokat emelte ki, amelynek során biztosítani kell a felvidéki magyarság képviseletét. Az MKP az etnikai politizáláson alapuló politikai egységet szorgalmazza.

Simon Attila történész vázlatosan ismertette a felvidéki magyarság mintegy 100 éves történetét. Száz éve még mintegy 800 ezer magyar élt a mai Szlovákia területén, mára számuk 458 ezerre apadt. Rámutatott, hogy a felvidéki magyarság sosem élt egy kompakt kisebbségi törvény védelmében, bár voltak erre ígéretes kísérletek. 1938-ban ezt az európai történelem alakulása, 1968-ban pedig a szovjet tankok hiúsították meg. Felméréseikből kiderült, hogy a 100 éves történelem alatt az 1989-es rendszerváltozással tud leginkább azonosulni a felvidéki magyarság.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője előadásában ismertette a szlovákiai civil társadalom helyzetét, azon belül kiemelte a felvidéki civil szervezetek szerepét. Szólt a Csemadok, a szülői szövetség (SZMSZSZ), a pedagógusszövetség (SZMPSZ) és további civil szervezetek tevékenységéről, megemlítette az kisiskoláink védelmében folytatott küzdelmet, szólt a szlovák karhatalom által meghurcolt Malina Hedvig melletti civil megmozdulásról is.

Berényi József a felvidéki magyarság politikai helyzetéről szólt. A rendszerváltozás utáni fogyásunk egyik okát a közigazgatási határok meghatározásában látja. Az új megyéket Szlovákiában nem a természetes régiók szerint alakították ki, a szlovákok ügyeltek arra, nehogy valahol többségbe kerüljenek a magyarok. Berényi ma Nagyszombat megye alelnöke, úgy véli, megmaradásunkat egy Duna menti megye segítené. Jövőnk alakulását illetően nagy kihívás lesz a jövő évi parlamenti választás. Rámutatott arra is, hogy a különböző választási eredmények mutatják, hogy a felvidéki magyarság az etnikai alapú politizálást támogatja.

A délutáni FUEN-fórum résztvevői (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi szakpolitikusa iskoláink helyzetéről szólt, amelyet nagyban meghatároz az a tény, hogy a szlovák közoktatási törvény nem ismeri el a nemzetiségi oktatást, csupán tanítási nyelvek szerint különbözteti meg az iskolákat. Rámutatott, hogy megmaradásunk érdekében stratégiailag rendkívül fontos, hogy megőrizzük és fejlesszük iskolahálózatunkat.

Horony Ákos és Tárnok Balázs jogászok a törvényi hátteret elemezték. Elhangzott, hogy a magyar iskolákban hasonló körülmények között tanítják az államnyelvet, mint a szlovák iskolában, holott sokkal inkább a magyar nyelv presztízsét kellene növelni. Orosz Örs civil aktivista a kultúraszervezésben elért eredményekről szólt, amelyek révén a hagyományos értékeket a modern eszközök segítségével sikerült ismét népszerűsíteni. A Kovács Balázsáltal vezetett második panelbeszélgetésben nyelvészként és politikusként is részt vett Menyhárt József. Az MKP elnöke célként fogalmazta meg, hogy anyanyelvünk használata ne csupán egyéni lehetőség, hanem kollektív jog legyen!

A nemzetközi konferencia programján a felvidéki magyarságon túl természetesen más őshonos kisebbségek helyzete is szerepel.

Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja az erdélyi magyarság, Ondrej Pöss a szlovákiai német kisebbség, Johan Häggman a finnországi svédek képviseletében szólalt fel. A kora esti panelbeszélgetés témája a kárpátaljai magyarság helyzetének ismertetése, illetve a nehéz körülményekből való kiútkeresés lesz.

Forrás: Felvidék.ma/on