A második félidőben már csak helyzetekre futotta…

Egygólos hátránnyal utazik a jövő héten a dunaszerdahelyi DAC Athénba, miután a MOL Arénában, az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában a görög Atromitosz 2:1-re győzött.

A kezdet

A DAC hazai csapatként a játék irányítására törekedett, és lényegében az egész meccsen ezt tette, a görögök viszont számos kontrát vezettek – és most ez utóbbiak mutatkoztak hatékonyabbnak. Kalmár Zsolt csapatkapitány már az első negyedórát követően veszélyeztette a görög kaput, ám a kapus – egyébként magyar játékos,  Megyeri Balázs – résen volt. Egy ellentámadás után már a 20. percben vezetett a görög csapat, Hyballa edző beküldte Vida Kristophert, aki parádés góllal egyenlített. És a félidő vége előtt pár perccel újabb sikeres görög kontra volt.

A második félidőben sem változott a játék képe, a sárga-kékek rohamoztak, ebben 9800 szurkoló hajtotta őket. Helyzetek voltak itt is, ott is, ám gól már nem született. A csereként beállt Veselovský ígéretesen futballozott. Davis egy óriási ziccert hagyott ki, le is cserélte az edző, helyére Blackman érkezett. A játékvezetővel sem volt szerencséje a DAC-nak, a német bíró több ítéletét kapcsolatban reklamáltak a játékosok és a néző is.

A játékosok és a nézők a vereség ellenére is köszöntötték egymást

Ez annyit jelent, hogy a DAC-nak is gólok (legalább kettő) kellenek majd Görögországban a továbbjutáshoz. Ha a szerencsével nem állnak majd hadilábon, ez a görög csapat legyőzhető.

Edzői értékelések:

Peter Hyballa (DAC)

Peter Hyballa (DAC): „Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Az elején remekül játszottunk, 70-80 százalékos volt a labdatartás a javunkra, mégis gólt kaptunk egy kontrából. Kellett tíz perc, míg ismét összerázódtunk. Ronan ma formán kívül játszott. Először még ösztönöztem őt, de amikor a harmadik, negyedik átadást is elrontotta, levettem. A csere pedig nagyon jónak bizonyult, mert Vida Kristopher bombagólt lőtt. A második félidőben nem voltam elégedett a játékkal. Túl sokáig cipeltük a labdát, a vendégek ellentámadásai pedig nagyon veszélyesek voltak. Ma a szurkolóink sem voltak topformában, nem éreztük a lelátóról az igazi „tűzijátékot”, pedig az ilyen helyzetekben van szükségünk a még erősebb buzdításra. A csapatból mindenki kiadta magából a maximumot, tizenkét szögletet is elvégezhettünk. A végén örültem, hogy a játékvezető lefújta a meccset, mert még voltak kontráik és majdnem újabb gólt szereztek. El kell ismernünk az ellenfél erejét, és nem szabad elfelejteni, hogy görög csapatról van szó. Ezzel szemben Szlovákia nem számít igazi futballországnak. Oravec nagyon jól játszott, ment neki a játék, jól harcolt, de még jobban együtt kell élnie a csapattal. Kružliak is fantasztikus volt. Ha Athénban is sikerül gólokat rúgnunk, akkor száz százalékos esélyünk van a továbbjutásra. Előtte még vár ránk egy bajnoki, amelyre két napunk lesz felkészülni. Szerencsére elég bő a keretünk.”

Yannisz Anasztasziou (Atromitosz): „Nehéz meccsre számítottunk. A DAC tartotta kontroll alatt a játékot, de jól kontráztunk. Ezekből igyekeztünk helyzeteket kialakítani, és rúgtunk is két gólt. A 60. és 70. perc között kicsit tartottam az ellenfél nyomásától, de sikeresen átvészeltük ezeket a perceket. A felkészülés során erre a mérkőzésre helyeztük a hangsúlyt. Minden egyes játékossal személyesen elbeszélgettem, kulcsfontosságú volt a mentális egyensúly megteremtése, mert mi még a felkészülési időszakban vagyunk. Ez egy nagy győzelem a számunkra, de a visszavágóra fel kell készülnünk, nyugodtnak kell maradnunk. Nagyon örülünk az eredménynek és bízunk benne, hogy jó üzenet volt ez a szurkolóink számára. Meg kell várni a jövő heti meccset, és aztán lehet komolyabb elemzésekbe bocsátkozni.”

A mérkőzés adatai

ATROMITOSZ FC – FC DAC 1904 1:2 (1:2)

A két csapat összeállítása:

A DAC kezdőcsapata

DAC: Jedlička – Koštrna, Oravec, Kružliak, Davis (73. Blackman) – Vida Máté, Ronan (30. Vida Kristopher), Kalmár – Čmelík (60. Veselovský), Ramirez, Divković

Az Atromitosz kezdőtizenegye

Atromitosz: Megyeri – Kivrakidis (39. Matsos), Risvanis, Goutas, Katranis – Madson, Charisis, Manoussos, Umbides, Nsikulu (61. Farlay) – Vellios (74. Khila)

Játékvezetők: Bastian Dankert (GER) – Markus Haecker (GER), Jan Seidel (GER)
Góllövők: 35. Vida Kristopher, ill. 20. Umbides, 43. Manoussos
Sárga lap: 40. Čmelík

Játékvezetők: Bastian Dankert (GER) – Markus Haecker (GER), Jan Seidel (GER)

Nézőszám: 9980, Góllövők: 35. Vida Kristopher, ill. 20. Umbides, 43. Manoussos, Sárga lap: 40. Čmelík, Labdatartás: 61% – 39%, lövések kapura: 4:3, szöglet: 12:2.

Kalmár Zsolt csapatkapitány

A DAC – Atromitosz párharc győztese a Legia Varsó – Kuopio (finn) duó továbbjutójával folytatja. Az első fordulóban a lengyel csapat 1:0-ra győzte le finn ellenfelét.

Kép és szöveg: O.N. és Sz.M. / Tények.sk