A múlt heti fiaskó után, amikor a Nagymihály otthonában 5:0-s vereséget szenvedett a DAC, szombaton napos, de kellemetlenül hideg időben a 11. helyen álló Nyitra ellen lépett pályára. Ez a mérkőzés a két csapat 55. egymás elleni mérkőzése volt.

A Nyitra elleni keretben már nem találhattuk meg Koštrnát, aki kikerült a DAC játékosai közül és már a Nyitra és Slovan elleni mérkőzéseken sem lép pályára.
Az első tíz percben a két csapat még kóstolgatta egymást, nagy lendülettel játszottak a vendégek, de a hazaiak is nagy elszántsággal kezdték a mérkőzést, s mindehhez a B-közép hangos biztatása megfelelő légkört teremtett.

Davis, Ronan, Vida Kristopher távoli lövésekkel próbálták bevenni a Nyitra kapuját. A 26. percben Jedlička óriási védést mutatott be, amikor az egyedül felé törő Gatarić előtt jól zárva a szöget, megakadályozta, hogy a nyitraiak megszerezzék a vezetést. Sok pontatlan passz, rossz beadás, kihagyott helyzetek jellemezték az első félidőt, ami 0:0-s eredménnyel zárult.

A második félidő második percétől igazi tűzijáték volt a nyitraiak kapuja előtt, több szögletük és helyzetük volt a sárga-kékeknek, viszont gól ezekből nem született.

A hazaiak megpróbáltak mindent, de csak nem akart a labda a hálóban kikötni. A játék csak a vendégek térfelén folyt. Az 59. percben tizenegyeshez jutottak Hyballa védencei, de Davisnak a büntetőt nem sikerült értékesítenie.

A 62. percben végre a szerencse is a DAC mellé állt és Divković lövéséből a DAC megszerezte a vezetést a lelátókon összegyűlt 7 189 néző óriási örömére (DAC – Nyitra 1:0).

A gól után sem kapcsolt alacsonyabb fokozatba a DAC csapata. Fábry és Vida Kristopher is megcélozta a vendégek kapuját, lövéseiket azonban nem sikerült gólra váltani.

A végső sípszó után is 1:0 világított a kijelzőkön, így győzelemmel várja az őszi szezon utolsó mérkőzését a DAC, amelyet a SLovan otthonában játszik a jövő héten.

FC DAC 1904: Jedlička – Blackman, Oravec, Beskorovainyi, Davis (K), – Vida Máté, Ronan, Fábry – Vida Kristopher, Ramirez, Divković

Nyitra: Šípoš – Kuník, Farkaš (K), Podhorin – Bilovský, Faško – Fabiš, Gatarić, Magda – Ristovski, Chobot.

Szöveg: HA / Felvidék.ma / Kép: Tények.sk